Az U19-esek zöld-fehér derbije

Az U19-esek zöld-fehér derbije

Bajnokik, nemzetközi torna, Bozsik-fesztivál: szinte mindent kínál az Illés Akadémia heti programja.

A bajnoki mérkőzésen legutóbb szeptember 25-én szereplő U19-es csapatunk hétszer edz ezen a héten. Horváth Rudolf és Horváth András együttese szombaton Budapestre utazik, ahol a még veretlen, öt meccsen mindössze három gólt kapó Ferencváros vendégeként lép majd pályára.

A DVSC pallagi otthonában vereséget szenvedő Illés Akadémia U17 hat tréningre érkezik. Kovács László és Nagy József korosztálya szombaton Pécsre utazik. A mecsekaljaiak két meccsel kevesebbet játszottak eddig mint mi, de ebből az ötből csak az utóbbit nyerték meg. FRISSÍTÉS: a találkozó elmarad!

Németh Richárd és Körhöcz György hét gyakorlást tart az U16-osoknak. A mieink szombaton Székesfehérvárra buszoznak. Mindkét csapat idegenben játszott az elmúlt hétvégén: mi 2–1-re győztünk Felcsúton, a MOL Fehérvár pedig 1–1-et ért el Győrben.

A múlt héten kiderült: a Kelen SC és az Illés Akadémia U15 kiemelkedik az országos bajnokság Alap-csoportjából. Sátori Barnabás és Varga Roland hat tréninget követően szombaton a Kaposvár gárdáját fogadja. A somogyiaknak három találkozóval kevesebbje van, mint nekünk: nevük mellett csak 4 pont szerénykedik.

Szűcs János négy edzést tart az U14-es korosztálynak. A meccsnap számukra is a szombat lesz, az indulásé pedig péntek, hiszen a DVSC vendégeként szerepelnek a múlt héten az első győzelmüket begyűjtő zöld-fehérek.

Négy-négy edzést követően szombaton hazai környezetben játszik az U13-as és az U12-es korosztályunk is. A Király ellen Nagy László tanítványai 11 órakor, Tóth Zsolt fiai pedig 9 órakor játszanak. Ez lesz a hetedik forduló az országos U13-as és U12-es bajnokság észak-nyugati csoportjában.

Faggyas Milán és Vargovics Zsolt U11-esei háromszor edzenek, pénteken pedig a Foci FC Sárvárral játszanak Szombathelyen. Biegner Dániel és Somfalvi Péter U10-esei négyszer gyakorolnak, míg Pados József és Nagy Zoltán U8-asai háromszor. Mindkét társaság a stájerországi Wildonba utazik vasárnap, és részt vesznek a Styrian Masters Champion tornán.

A Hujber Gábor–Balogh Bence-edzőpáros által irányított U9, valamint Szabó Róbert és Csikortás Dávid U7-esei három-három alkalommal tréningeznek, vasárnap pedig az Illés Akadémián fognak Bozsik-fesztiválon részt venni.

Tebeli György leány U19-esei, illetve a Győrffy Mátyás-Ferencsik Evelin duó által vezetett Illés Akadémia leány U17 sem játszik bajnoki mérkőzést a héten. Mindkét korosztály hét-hét edzésen vesz részt.

Itthon játszik a leány U15-ös csapatunk. Luki András és Kollár Panna együttese hét tréninget követően szombaton a Puskás Akadémia együttesét fogadja.