Az U15 döntetlent ért el a Vasas otthonában

Az U15 döntetlent ért el a Vasas otthonában

Vasas Kubala Akadémia U15 – Illés Akadémia U15 1–1 (1–1)
Illés Aka. U15.: Molnár-Végh – Kopácsi B., Stefanich, Bodrogi, Koósz – Balikó (Csörnyei, 44.), Bolla B., Kopácsi Á. – Horváth B., Katona, Horváth A. (Baranyai, 65.). Vezetőedző: Németh Richárd.
Gólszerző: Bodrogi (30., 0–1)

Már a mérkőzés elején sikerült komoly ziccereket kidolgozniuk Németh Richárd és Körhöcz György tanítványainak, ám ezekből sajnos nem született gól. Katona István ugyan fejesből és lövésből is eltalálta a kapufát, ám az eredmény egészen a 30. percig 0–0 volt. Ekkor azonban megszerezték a vezetést akadémistáink: Horváth Arnold átadása után Katona István készítette le a lasztit Bodrogi Bencének, és a védőnk lövése a keresztlécről vágódott a hálóba. Az örömünk azonban nem tartott túlságosan sokáig, ugyanis a félidő utolsó pillanataiban egy védelmi megingást kihasználva Kalmár Dániel egyenlített.

Térfélcserét követően egészen kiegyenlítetté vált a játék. A kapuk már jóval ritkábban forogtak veszélyben. A hazaiak támadásai picivel több veszélyt hordoztak magukban, ám szerencsére gólig ők sem jutottak. Így pedig maradt az 1–1-es döntetlen.

Az első félidő alapján inkább nekünk állt ez a mérkőzés, de ha az összképet nézem, akkor igazságosnak mondható a döntetlen. Az akarattal elégedett voltam, a srácok rendesen odatették magukat, de a játék minőségében többet várok tőlük. Ha a helyzeteinkkel jobban sáfárkodunk, akkor most három ponttal utazhatnánk haza

– értékelte a történéseket Németh Richárd vezetőedző.