A tavaszi szezon eredmények szempontjából picivel jobban sikerült, mint az ősz Nagy László tanítványai számára. Ennél azonban sokkal fontosabb az a fejlődés, melyen a gyerekek keresztül mentek.
A részletekről a vezetőedzőt kérdeztük.
Az egyaránt hat-hat győzelmet, illetve vereséget hozó ősz után a tavaszi szezonra való felkészülésünket január 10-én kezdtük meg 18+3 fővel. A bajnokság első szakaszában kialakult egy ütőképes, a labdát birtokló, egységes csapat, mely az ellenfelet folyamatosan nyomás alatt tudta tartani. Ezt követően a második félév célkitűzése az volt, hogy a 8+1-es felállási formából zökkenőmentes legyen a következő évi 10+1-es átállás, ezért prioritásként a hétközi edzések mellett szerdánként nagypályás edzőmérkőzéseket játszottunk. Ezt sikerült megvalósítanunk, hiszen számos hazai és külföldi csapattal mérhettük össze tudásunkat. Fontos volt, hogy az alapelvek további sulykolása, és a játékhelyzetek megoldása mellett már a csapatjátékban is sokat lépjünk előre. Ezáltal az egyéni-, a csoport-, és a csapattaktika nagymértékben fejlődött. Érzésem szerint eredményesség szempontjából előnyösebb nekünk a 10+1-es játékrendszer, mert nagyobb területek nyíltak, illetve a kapu mérete is nagyban megkönnyítette a gólszerzés lehetőségét, ami a gyengénk volt a bajnoki szezon során 5x2m-es kapura.
Az ősszel megegyezett a győzelmek és a vereségek száma. Hogyan sikerült a tavasz?
Tavasszal 7 győzelem mellett 5 vereséget szenvedtünk. A mérkőzések túlnyomó részében dominálni tudtunk, a támadásbefejezés előkészítéséig zökkenőmentesen eljutottunk, a támadásbefejezésekben viszont lemaradásunk volt. Ennek legfőbb okát a megfelelő karakterű játékos hiányában láttam a támadóharmadban, valamint abban, hogy a MOL Fehérvár, és talán az ETO kivételével minden csapat célfutballt játszott ellenünk, ami számomra meglepő, és sajnálatos volt. Természetesen ahány edző, annyi filozófia, de én nem csak a reagáló, hanem az inkább kezdeményező játékfelfogás híve vagyok. A játékossá válás legfőbb kritériuma nálam a bátorság, kreativitás, szellemesség, és ami a legfontosabb, a labda megbecsülése. Azt vallom, hogy védekezni mindenkit meg lehet tanítani, futballozni viszont tudni kell, oda kell az egyéniség. A játékosaim tisztában vannak azzal, hogy a megfelelő egyéni-, és csapatvédekezés feltétlenül szükséges ahhoz, hogy valakiből professzionális labdarúgó legyen. Többek között a védekezés, az alázat, és a hatalmas elszántság az alapja mindennek, poszttól függetlenül.
Hogyan tudnád értékelni a csapatod teljesítményét labdaszerzésre, labdabirtoklásra és átmenetekre lebontva?
Akkor kezdjük a labdaszerzéssel: a mérkőzések minden percében valamennyi zónában nyomást helyezünk ellenfelünkre. Úgy érzem, hogy nagyon kompaktak vagyunk, agresszíven próbálunk labdát szerezni. Az ellenfél labdakihozatalánál 1:1-ben védekezünk, természetesen így benne van a veszély abban, hogy nyíltak, sebezhetőek leszünk, viszont felelősségre tanítjuk ezáltal a játékosainkat. A szélességi és a mélységi tolódásunk a labda irányába szerintem automatizmusként működik, az indítás elleni játékunk jó, talán a létszámelőnyös és létszámhátrányos szituációk észlelése, és megoldása, amiben fejlődnünk kell. Szerintem sokkal könnyebb elvenni valakiből, mint hozzáadni. A következő időben kiemelt fontosságú lesz már itt a mérkőzések taktikai vezénylése, mikor, melyik zónában, ki ellen, és milyen jelekre támad le a csapat.
Folytassuk a labdabirtoklással: a labdakihozataltól, a támadásfelépítésen át, a támadásbefejezés előkészítéséig erősek vagyunk, a támadásbefejezések a fentebb említett indokok miatt még nem az erősségünk, pedig az edzések során rengeteg izolált, és nyomás alatti szituációkkal találkoznak a gyerekek, változó körülmények között. Bátran felvállalják a párharcokat, és az 1:2-es szituációkat is. A támadás és védekezés egyensúlyának megteremtése a gyerekek részéről ismert, és alkalmazott.
Végezetül pedig nézzük az átmeneteket: a labdavesztés utáni visszatámadásunk azonnali, a labdaszerzések utáni gyors kontratámadások megfelelőek, de egyelőre nem az erősségünk, a visszarendeződés sem mindig hibátlan. Sokat léptünk előre csapatszinten a box-védekezésében, rögzített és folyamatos szituációkban, valamint a gyorsan elvégzett pontrúgásokban.
Milyen volt a hangulat a gárda háza táján?
Nagyon jó közösség lett a gyerekekből, egymásért is játszanak a pályán, és azon kívül is sok időt töltenek el együtt. Az utóbbi időben egyáltalán nem tapasztaltam a legkisebb jelét sem annak, hogy bárki között konfliktus lenne.
Hogyan gondolsz vissza az elmúlt időszakra?
Nagyon felkészült, remek szakemberekkel dolgozhattam. Öröm volt velük együtt munkálkodni. Külön szeretném megköszönni Takács Csaba, Mészáros-Szarka Tíria és Schmidt Gábor segítségét. A gyerekek pedig szerintem készen állnak a nagypályás futballra. A csapat néhány poszton erősítésre szorul, de az a mag adott, melyet olyan játékosok alkotnak, akikben benne van a potenciál.
