Halmai Ramon azon kevesek közé tartozik, akik már növendékként és a szakmai stáb tagjaként is az erősítették az Illés Akadémia csapatát.
A 26 esztendős fiatalember sérülések miatt hagyott fel a profi labdarúgással, január óta pedig az elemzői triónk egyik oszlopos tagja.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy így terveztem. Annak idején a pályafutásom elején én is úgy gondoltam, hogy hosszú éveken keresztül koptatom majd játékosként a zöld gyepet, ám a gyakori sérülések miatt újratervezést kellett végrehajtanom. Annak viszont nagyon örülök, hogy a sportágon belül maradhattam.
Nyolcadik osztályosként – ám immáron az Illés Akadémia felszerelésében
Ráadásul ismét az Illés Akadémia kötelékébe tartozhatsz.
Ennek pedig kimondottan örülök is. Hat évet töltöttem itt növendékként, most pedig nagyon szívesen tértem vissza ide egy másik szerepkörben. Akár úgy is fogalmazhatnék, hogy itt minden fűszálat ismerek. Emellett pedig a jelenlegi kollégáimat is ismerősként köszönthettem. Szeretek itt dolgozni.
Az új munkakörödben mennyit segít a labdarúgással kapcsolatos múltad?
Ez tényleg rengeteg előnnyel jár. A jelenlegi munkámban rendre visszaköszönnek a régi dolgok, azok, melyeket játékosként tanultam meg. A problémás szituációkra nagyon gyorsan beugranak a megoldások. Könnyebb így segíteni az edzők munkáját, és persze az edzőkön keresztül a növendékek fejlődését.
Nem is olyan régen még te is a növendékeink közé tartoztál. Mennyi maradt meg abból az időszakból?
Nagyon sok kellemes emlék köt ide, ami nem is csoda, ugyanis elég hosszú időt töltöttem itt. Több olyan mérkőzést játszottunk, ami mélyen bevésődött az emlékezetembe. Ezen kívül pedig nagyon fontos számomra az a sok barátság, ami itt köttetett és tényleg egy életen át elkíséri az embert.
Az első NB I-es meccsed is ilyen szinten vésődött be az emlékezetedbe?
Ez természetes. A Pécs elleni idegenbeli mérkőzésen mutatkoztam be az élvonalban 2014 májusában. A találkozó 1–1 arányú döntetlenre végződött és én a 80. perc környékén álltam be Iszlai Bence helyére.
A Hermanos ballagás
Mennyi szerepe lehetett a géneknek abban, hogy élvonalbeli futballista lett belőled?
Nem mondanám azt, hogy ez kódolva volt a génjeimben, mert több éven át tartó kemény munkára is szükség volt hozzá. Talán ezért is volt annyira nehéz meghozni azt a döntést, hogy vége. Viszont én úgy gondolom, hogy nincsenek véletlenek. Ennek így kellett történnie. Így hozta az élet és ezt el kell fogadnom. Most már egyértelműen előretekintek.
És közben azért Ausztriában alacsonyabb osztályban focizol is még.
Igen, annak idején amikor felhagytam a profi labdarúgással, egy osztrák negyedik ligás gárdához, az Alhóhoz (Markt Allhau) mentem ki. Azóta viszont az Illés Akadémián betöltött pozícióm miatt váltanom kellett, mivel hétvégén rendre az itteni csapatok mellett kell lennem. Az új „székhelyemen”, Répcekőhalmon (Steinberg) nagyon sok magyar focizott korábban, és focizik most is. Említhetném a Kozmor Ákost, avagy a Sütő Lacit. Az az igazság, hogy ezt nem is akarom abbahagyni, mert úgy érzem, hogy minden szempontból segíti az akadémiai munkámat. Amit a növendékeknek tanácsolok, azt itt a gyakorlatban is kipróbálhatom.
A tanácsokhoz szükséges tapasztalatokat pedig már korábban is begyűjtötted.
Nekem az a lényeg, hogy a növendékeink fejlődjenek, maximálisan fel tudjuk őket készíteni a felnőtt, profi labdarúgásra. És nem csak taktikailag, technikailag, hanem mentálisan is. Úgy érzem, hogy valamennyi területen tudok nekik hasznos tanácsokat adni. Persze nélkülük nem megy. Nekik kell minden nap, minden percben azért dolgozniuk megfelelő alázattal és céltudatossággal, hogy elérjék a céljukat. Persze mindeközben én is folyamatosan tanulok, fejlesztem magamat, mert ez az elemzői tevékenység azért még a számomra is eléggé újdonságnak számít. Viszont akárcsak korábban a futballt, ez is jól szeretném csinálni.
