Az ellenfél kegyetlenül megbüntette a hibákat

Az ellenfél kegyetlenül megbüntette a hibákat

A szinte teljesen átalakított, több 2005-ös és 2006-os játékost is soraiban tudó U17-es csapatunk 7–2-vereséget szenvedett Répcelakon az ETO FC Győr együttesétől. Az eredmény a játék képe alapján túlzottnak mondható.

Illés Akadémia U17 – ETO FC Győr U17 2–7 (1–5)
Illés Aka. U17:
Szekeres – Kovács A. (Udvardi, 46.), Horváth B., Muzsi (Iván, 46.), Vígh – Bolla B. (Domján, 73.), Kovács P., Mohos (Mayer G., 60.) – Szvoboda, Pruska, Lórántfy (Katona, 60.). Vezetőedző: Sátori Barnabás.
Gólszerzők: Pruska (44., 1–5), Katona (73., 2–7)

Az U17-es bajnokság B-csoportjának első két helyezettje nem is olyan régen, április 3-án találkozott egymással Győrben. Akkor Sátori Barnabás és Szűcs János tanítványai 1–0-ra nyerni tudtak. Az akkori kezdőcsapatunkból azonban a répcelaki összecsapásra egyedül Kovács Péter maradt hírmondónak. A többiek zöme már a DVSC-DLA együttese ellen Sárváron pályára lépő U19-es gárdánkat erősítette. A helyükre az U16-os csapatunkból – sőt, az U15-ből – érkeztek tehetséges fiatalok. Így viszont egyáltalán nem volt meglepő, hogy a listavezető győriek kezdtek lényegesen jobban. Ahhoz viszont komoly védelmi hibák is kellettek, hogy a 40. percben már 5–0-ra vezessenek Lacza Alexék. Az első félidő végére aztán maradt egy szép Illés-támadás, amit Pruska Dániel találata koronázott meg.

A négygólos ETO-előnyről induló második játékrész már jóval kevesebb gólt tartogatott: a Rába-partiak kétszer, míg a mieink egyszer mattolták az ellenfél hálóőrét, így a mérkőzés vége 7–2-es győri siker lett.

Játékban egyáltalán nem volt ekkora különbség a két csapat között. Enyhe túlzással élve mezőnyben egyenlő erők feszültek egymásnak. Azonban olyan gólokat ajándékoztunk a győrieknek, mint amilyeneket már U12-ben sem szabad. Szinte saját magunkat vertük meg. Ezért is fájó a súlyos vereség ténye. Viszont Pruska Dani nagyon szép gólt lőtt, és a 2006-os születésű Katona Pistinek is jár a gratuláció találatáért

– fogalmazott a mérkőzést követően Sátori Barnabás vezetőedző.