Az Albert Emléktornán szerepelt az Illés Akadémia U9

Az Albert Emléktornán szerepelt az Illés Akadémia U9

Két találkozón is büntetők döntöttek.

A Hujber Gábor irányította Illés Akadémia U9 nemzetközi tornán szerepelt, hiszen Budapestre, az Albert Ferenc Emléktornán kaptunk meghívást. A szombathelyiek Hende Noel, Rajos Ádin, Novák Benett, Molnár Bálint, Menyhárt Amin, Kalmár Kornél, Papp Olivér, Tóth Dávid, Dávid Marcell, Sömenek Bálin összetételű kerettel utaztak a fővárosba.

Nehéz csoportba sorsoltak minket, hiszen a későbbi győztes osztrák Rapid Wien, a bronzmeccsig jutó Kecskemét és az ezüstági győztes, Nyíregyháza voltak az ellenfeleink.

A torna legjobb meccse rögtön az első volt: a Rapid Wiennel csaptunk össze, akik ellen végig kiegyenlített és szoros párharcot vívtunk, végül pedig két góllal, 5–3-ra maradtunk alul. A másik két csoportmeccsünk nem sikerült igazán jól, kikaptunk Nyíregyházától és csak ikszeltünk a Kecskemét ellen. Nem sikerült tehát a bravúr, azaz elérni a csoport első két helyét, így az ezüstágon folytattuk tovább a tornát. Itt a 16 perces játékidő alatt veretlenek maradtunk. Összességében egy új környezetben, új szabályok szerint játszottunk hat nehéz meccset, ami a gyerekek fejlődését szolgálta.

Csoportmérkőzések:

Illés Akadémia – Rapid Wien 3–5

Illés Akadémia – Nyíregyháza 2–4

Illés Akadémia – Kecskemét 1–1

Ezüstág:

Illés Akadémia – Sopron 3–3 (büntetőkkel: 5–6)

Illés Akadémia – Pécs 5–2

Illés Akadémia – Olasz Focisuli Debrecen 3–3 (Büntetőkkel 6–5)

A mai nap alkalmazkodnunk kellett több új szabályhoz is, ami eddig nekünk nem volt megszokott. A bedobást be lehetett rúgni magasan is, nem volt les, és engedték a hátulról felívelt labdákat: ezek mind olyan szabályok, amelyek teljesen ellentétesek azzal, ahogy mi képezzük a gyerekeket. Ezekhez a körülményekhez sajnos a torna elején nem tudtunk alkalmazkodni, így az első meccseink erre rámentek. Ezek ellenére mi azt kértük a gyerekektől, hogy labdakihozatallal jussunk el az ellenfél kapujáig, tudatosan építsük a támadásainkat. Nem akartuk azt, hogy a gyerekek csak a mai torna kedvéért ellentétes játékot játszanak azzal, amit nap mint nap tanulnak. Ez a torna második felében már nagyszerűen működött, szép támadásokból szép gólokat szereztünk. A torna első meccsein az egyéni párharcokban nem voltunk elég agresszívak, támadózónában kevés sikeres egyéni megoldást láttam. De az utolsó két meccsen már ebben is a tudásuk legjavát nyújtották a gyerekek. Összességében egy nemzetközi tornán jó teljesítményt nyújtott a csapat, és egyénileg is mindenkivel elégedett lehetek, illetve örülök, hogy a gyerekek egész nap csapatként működtek, jól érezték magukat és segítették egymást

– értékelte a napot Hujber Gábor.