Auer Ákos, Debreceni Zalán és Kállai Kevin továbbra is a felnőtteknél

Auer Ákos, Debreceni Zalán és Kállai Kevin továbbra is a felnőtteknél

Vevők a munkára az Illés Akadémia 18 éves játékosai.

 

Az Illés Akadémia U19-es csapatából hárman: Auer Ákos, Debreceni Zalán és Kállai Kevin a Szombathelyi Haladás NB II-es együttesénél készülnek. Mátyus János és Felipe Matos szerdán vezényelte az első edzést – ezen a héten háromszor tréningeztek a zöld-fehérek.

Valamennyien tehetséges futballisták, de ez nem meglepetés, eddig is tudtam, hogy az Illés Akadémián pallérozódó fiatalokra lehet számítani

– mondta Mátyus János vezetőedző.

Az első három nap egyfajta bevezetés volt, teszteken is részt vettek a futballisták, de az edzések nagyrészt labdával zajlottak. A jövő héten már hosszabb futások és az állóképességgel kapcsolatos feladatok következnek. Hétfőn-szerdán-pénteken egyszer-egyszer, kedden és csütörtökön kétszer-kétszer tartunk edzést. Szeretnénk minél előbb azzal a kerettel dolgozni, amelyikkel elkezdjük a bajnokságot. Ahogy közeledik majd az augusztus elejei rajt, fokozatosan térünk át az erőnlétről a technikai dolgokra, a hosszabb területen zajló feladatokról a rövidebbekre

– tette hozzá Felipe Matos asszisztens edző.

Az Illés Akadémia három fiatalja tehát rögtön a mélyvízbe került, megmutathatják, hogy képesek a többiek – csak a legutóbbi „évfolyamból”, azaz a 2001-esek közül Doktorics Áron, Balogh Ferenc, Illés Bence, Bokor Bence, Tóth-Gábor Kristóf vagy Szekér Ádám – példáját követve helyet követelni maguknak a Haladás felnőttjei között. Dolgozni kell érte. Ahogy Kállai Kevin megfogalmazta a lényeget:

Nagy a különbség az utánpótlás- és a felnőtt-futball között, de itt vagyunk és bizonyítani szeretnénk. Fárasztó volt ez a három nap, biztos, hogy a hétvége a pihenésről és feltöltődésről fog szólni.

Az Auer Ákossal készített interjúnk elérhető az Illés Akadémia Facebook- és Instagram-oldalán is.

https://www.facebook.com/illesakademia.hu/videos/266346821141161/

https://www.instagram.com/p/CBnMdcmJQh1/