A Vasas otthonában indította el a 2026/2027-es bajnoki szezont az Illés Akadémia U15.
Vasas Kubala Akadémia U15 – Illés Akadémia U15 2–1 (0–1)
Illés Aka. U15: Pálla – Fazekas B., Tóth L., Varga V. L., Sümegi – Jassó (Babos, 52.), Tar – Boka (Varga M., 73.), Horváth-Szabados (Kövér, 63.), Puska (Kajtár, 73.) – Károlyi. Vezetőedző: Sátori Barnabás.
Gólszerzők: Boka (6., 0–1)
Kombinatív játékkal kezdtünk és ennek eredményeképpen a 6. percben a vezetést is sikerült megszerezni! Boka Bence a jobb oldalon lépett be éppen a büntetőterületen belülre, és a 16-os sarkáról kilőtte a hosszú sarkot, 0–1. Több jó labdaszerzésünk volt támadózónában, ezekből Horváth-Szabados Olivérnek adódott két óriási helyzete. Az elsőnél önzetlenül Puska Lórántot akarta megjátszani, ami pontatlan volt a passz, a másodiknál pedig nagy bravúrt bemutatva hárított az angyalföldi kapus. Idővel átvette az irányítást a Vasas, ám mi védekezésben szervezettek voltunk, nem igazán tudott a Vasas áttörni rajtunk, amikor pedig mégis, akkor Pálla Norbert hárított.
A II. félidőben Boka Bence oldalszabadrúgása után Tar Ferenc kevéssel belsőzött mellé, majd az 57. percben egy beadás utáni nagy bakiból kiegyenlítettek a hazaiak – pont ebben az időszakban nem volt benne a meccsben a Vasas-gól. A 68. percben egy Puska Lóránttal szemben történt szabálytalanság miatt éppen csak kilenc mezőnyjátékossal voltunk a játéktéren, és ezt a szituációt kihasználva megfordította az eredményt a piros-kék csapat, 2–1. Nem adtuk fel, a csereként beálló Kövér Gábor jól lépett ki a védők közül, ám nemcsak a kapus, hanem a kapu mellett is elrúgta a labdát. Több gól nem született, így 2–1-es vereséget szenvedtünk.
Nagyon jó meccset játszottunk, ahol döntetlen esetén nem érdemtelenül szereztünk volna pontot. Gratulálok mindkét csapatnak, ugyanis kezdeményezően, végig jó felfogásban futballoztak a felek. Magas intenzitású, élvezetes és nyílt meccset játszottunk – én sok mindent visszakaptam abból, amit gyakoroltunk. Mindez magas motivációs szinttel párosult, kevésen múlott a pontszerzés
– nyugtázta az angyalföldi mérkőzést Sátori Barnabás.