A két zöld-fehér csapat összecsapásán az Illés Akadémia U19 a hajrában szerzett góllal diadalmaskodott.
Illés Akadémia U19 – Ferencváros U19 1–0 (0–0)
Illés Aka. U19: Bosits – Tóth K. (Pántics, 52.), Harkály, Hányi D., Szalma – Hideg (Mózes, 52.) – Víg-Tamás (Kiss-Szécsényi, 62.), Szücs, Mihály, Tóth E. (Balla, 62.) – Szappanyos (Sági, 52.). Szekcióvezető: Bánfalvi Zsolt.
Gólszerző: Sági (86., 1–0)
Az U19-es Kiemelt bajnokság első fordulójában Bánfalvi Zsolt és Szűcs János csapata a Ferencvárost látta vendégül. Napos, de rendkívül szeles időben kezdődött a mérkőzés – ráadásul keresztben fújt a szél. Mindkét csapat rendkívül sportszerűen futballozott az első félidőben és mindkét csapat célja is a futball volt, ami egy-két kisebb lehetőségben mutatkozott meg, ugyanis a védelmek remekül álltak a lábukon.
A második félidőben sem változott a játék képe, a felek jó iramot diktáltak. Az utolsó negyedórára fordulva Szalma Zétény remek ütemben ugratta ki a két belső védő között meglépő Sági Marcellt, aki talán túl elhamarkodottan a rövid sarkot választotta, ám a 16-osról leadott lövése mellé ment. A 82. percben Kiss-Szécsényi Benedek és Mihály Dániel kevergettek a bal szélen, utóbbi lépett be a büntetőterületen belülre, éles szögből leadott lövését kiütötte a Ferencváros kapusa. A 85. percben aztán ugyancsak a bal oldalról indítottuk az akciót, a középre érkezett labdát Sági Marcell vette át háttal a kapunak, akár passzolhatott is volna, ám ő tett egy tiszteletkör védőjével a hátán, beforgatta és a jobb sarokba lőtt, ezzel 1–0-ra megnyertük a mérkőzést.
Ma a kulcs a türelem volt. Nehéz elérni, mégis voltunk annyira fegyelmezettek, hogy vártunk a lehetőségre. Három helyzet is adódott a hajrában, ezek közül egyet értékesítettünk, ez pedig három pontot ért a rajton
– értékelt Bánfalvi Zsolt szekcióvezető.