AC MILÁN

TAMÁS KRISZTIÁN a nyáron igazolt akadémiánkról Milánóba.

utanpotlassport.hu cikke

Tamás Krisztián a nyár óta a Milan akadémiájának tanulója, és az olasz sztárklub utánpótlását erõsíti. A még csak 16 éves bal oldali védõ november 9-én, szerdán a milánói klub Primavera csapatának, a Milan B-nek a bajnoki mérkõzésén már a kispadon ülhetett.

Nagy-Pál Tamás Néhány hete közöltünk hosszabb interjút  az U17-es válogatott játékossal. Most megint megkerestük: mesélje el, hogyan is került 16 évesen közvetlenül a Milan másodvonalába.

Krisztián éppen az iskolából sietett a Milan edzõcentrumába a délutáni tréningre, de azért készségesen válaszolt kérdéseinkre.

– A Milan B-nek nem igazán megy mostanában, a múlt héten is kikaptak, a tabellán a középmezõny elején állnak. Ez is közrejátszhatott abban, hogy felkerültem. Egyre többet szoktam a B csapattal edzeni, ez volt az elsõ mérkõzés, amelyen már a keretbe is bekerültem. Egyelõre még csak a kispadon ültem, de szerintem ez is óriási dolog, nagyon örülök neki. Az Udinesével játszottunk egyébként tegnap, és 2-0-s gyõzelmet arattunk, amivel feljöttünk a 7. helyre a tabellán, remélem az elkövetkezõ idõkben a pályán is bemutatkozhatok a csapatban.

Krisztián természetesen továbbra is rendszeresen pályára lép a saját korosztályában, ahol hétrõl hétre alapemberként számítanak rá:

– Nagyon jól érzem magam itt, hiszen a második helyen állunk, ráadásul hétrõl hétre kezdõként számítanak rám. Elégedettek a teljesítményemmel, sok dicséretet kapok. Kiemelkedõ tulajdonságomnak tartják, hogy sokat tudok futni, ami nagyon fontos az én posztomon.

Tamás Krisztián tehát karnyújtásnyi közelségbe került a Milan B csapatához, amely a felnõttgárda elõszobájának számít. Érdemes lesz nyomon követni a teljesítményét, hiszen 16 évesen ez valóban óriási dolog, ezért terveink szerint a honlapunk figyelemmel kíséri a védõ pályafutását.