A tapasztaltabb csapat győzött

A tapasztaltabb csapat győzött

Horváth András együttese első szezonbeli vereségét szenvedte el.

Puskás Akadémia U19 – Illés Akadémia U19 3–1 (1–1)
Illés Aka. U19: Kostyák – Kopácsi B. (Csörnyei, 46.), Stefanich, Kovács B., Stifter – Bonyhárd, Smeringa, Horváth A. (Mozsár, 46.) – Bonchis (Zsédely, 60.), Katona, Lehel (Takács-Földes, 60.). Vezetőedző: Horváth András.
Gólszerző: Katona (34., 1–1)

Az U19-es kiemelt bajnokságban mi már a harmadik találkozónkra készültünk (két meccsen négy pont volt a mérlegünk), míg a felcsútiaknak ez még csak a második tétmeccse volt 2023 őszén.

Alig telt el 10 perc a meccsből, amikor a hazaiak egy 20 méteres átlövésből jutottak előnyhöz. Bő fél óra ment el a meccsből, amikor aztán sikerült egyenlítenünk. A születésnapos Lehel Roland szöglete után Stefanich Mirkóról pattant a labda Katona István elé, aki közelről a hálóba bombázta azt, 1–1. Döntetlennel vonultak szünetre a csapatok.

A második félidő elején előttünk adódott lehetőség az újabb gólszerzésre, ám mégis a felcsúti ellentámadás hozott találatot, 2–1. Egy óra múltán megint a kék-sárgák szereztek gólt, így végül 3–1-re győztek – ez a mieink első vereséget a 2023/2024-es kiírásban.

Tisztes helytállást láttam a játékosaimtól, ráadásul 0–1-nél nem csak visszajöttünk a meccsbe, hanem előttünk adódott a nagyobb lehetőség arra, hogy újabb gólt szerezzünk. Ehelyett azonban a kontrából a Puskás Akadémia talált be. Megtett mindent a fiatal csapatom, mentek és végezték feladatukat becsülettel, ám egy jelenleg erősebb, tapasztaltabb csapattól kaptunk ki

– mondta Horváth András, az U19-esek vezetőedzője.