Újabb fővárosi túrán vett részt az Illés Akadémia U14: ez már a második volt három napon belül.
Vasas Kubala Akadémia U14 – Illés Akadémia U14 2–0 (0–0)
Illés Aka. U14: Guba – Rajos (Novák, 52.), Dávid, Tóth D., Dominek (Horváth D., 52.) – Babos, Kiss M., Molnár B. (Németh B., 52.) – Lakics, Pál, Papp O. (Tóth P., 41.). Mb. vezetőedző: Szekér István.
Kiállítva: Tóth D. (79.)
A hétközi meccs után újabb budapesti mérkőzés várt az Illés Akadémia U14-re: a zöld-fehérek a Vasas otthonában meccseltek. Műfüvön játszottunk, tulajdonképpen egy sokáig kiegyenlített mérkőzést. Az első félidőben előttünk adódott két nagy helyzet: az elsőnél Pál Martinnal szemben elkövettek egy szabálytalanságot, a síp azonban néma maradt, míg a másodiknál nagyot védett a Vasas kapusa.
Egy ívelés jellegű lövéssel szerzett vezetést a Vasas a 46. percben, és innentől ők játszottak fölényben. Egy labdavesztés után betaláltak a hajrára fordulva, míg a 79. percben hasonló szituáció után Tóth Dávid volt szabálytalan, amiért a játékvezető kiállította.
Nagyon jó passzban érkeztünk a mérkőzésre, összességében ki-ki meccset játszottunk a Vasassal. Az ellenfélnek sikerült megszereznie a vezetést és ezt követően elmondhatjuk, hogy megérdemelten győzött. A jövő héten újra ott a lehetőség előttünk a sorok rendezésére és a fejlődésre
– mondta Biegner Dániel.