A sikeres múltat felidézve ünnepeltük a reményteljes jövőt

A sikeres múltat felidézve ünnepeltük a reményteljes jövőt

A Haladás Sportkomplexum VIP-terme adott otthont az Illés Akadémia női szakágának évzáró, díjátadó rendezvényének.

Impozáns környezet fogadta csütörtökön délután Akadémiánk női szakágának vezetőit, játékosait, stábtagjait, valamint meghívott vendégeit. A Haladás Sportkomplexum VIP-termében került sor az ünnepélyes szezonzáró rendezvényre.  Az évbúcsúztatót megtisztelte Illés Béla, Akadémiánk alapítója, igazgatója, Halmai Gábor kuratóriumi elnök, Tóth Miklós utánpótlás-menedzser, Bakos Roland, a férfi szakág szakmai igazgatója, valamint Károly Frigyes, az Illés Labdarúgó Akadémia Gimnáziumának igazgatója is.

A két moderátor, Mészár Krisztina és Dénes András megnyitója után Markó Edina, a női szakág szakmai igazgatója, korábbi válogatott játékos, szövetségi kapitány segített a múltidézésben. Szakmai igazgatónk, aki az alapítás óta tagja a jövőre 30. születésnapját ünneplő Viktória FC-nek, érdekes, tanulságos, olykor meghökkentő történeteket mesélt arról, hogy milyen áldozatokat hozott azért, hogy megvalósítsa álmait, miközben a beszélgetésben szóba kerültek a bajnoki címek, a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-találkozók és az az új korszak, amelyet az Akadémia nyitott a szombathelyi női labdarúgásban.

A remek akrobatikus táncbemutatót követően a női szakág mindhárom akadémiai korosztályban díjazta a gólkirálynőt, valamint a legjobb játékost. Második produkcióként városunk lenyűgözően tehetséges ugrókötelesei – amint Dénes András mondta, ez nem is egyszerűen hungarikum, hanem „szombathelyikum” – varázsolták el a közönséget, majd újabb díjak találtak gazdára: az év kapusa, az év felfedezettje, az év jó tanuló, jó sportolója is elismerésben részesült. Búcsúzóul emlékplakettet vehettek át a „ballagók”, azok a játékosok, akik koruknál fogva búcsút kell, hogy intsenek akadémiai pályafutásuknak: Saly Veronika, Molnár Réka, Németh Zsófia Peónia, Varga Barbara, valamint Szalay Júlia vehetett át emlékplakettet. Az ünnepélyes délutánt Akadémiánk női szakágának igazgatója, Csertői-Juhász Anita egy szívének kedves Puskás Ferenc-idézettel zárta: „Tréningezni sokat, nagyon sokat. Tudni élni a pályán és a pályán kívül. Szeretni a közönséget, de mindenekfelett imádni a labdarúgást, a világ legszebb sportját.”

A hivatalos program után játékosaink és a vendégek közösen tekintették meg a magyar női labdarúgás 50 éves történetét feldolgozó kiállítást. A legnagyobb tömeg – természetesen – a Viktória FC múltja előtt tisztelgő rollup előtt alakult ki. Nem is csoda: a szombathelyi női labdarúgásban, a szombathelyi női futballban nem nehéz példaképeket találni.

U15-ÖS KOROSZTÁLY

GÓLKIRÁLY: CSOMBOR LUCA. Azt mondják, a góllövés szinte „egyéni sportág”. Én azt mondom, U15-ös korosztályunk gólkirálya igazi csapatember, az öltözői hangulat felelőse! Vitathatatlan tehetsége mellett rengeteget fejlődött első akadémiai évében, ma már azt mondhatjuk kétlábas, gyors támadó, akitől okkal tartanak az ellenfelek védői. Nem véletlenül szerzett a St. Mihály FC elleni mérkőzésen hét gólt, illetve az ETO ellen pedig négyet.

A LEGJOBB JÁTÉKOS: ALASZ HANNA. Bár rengeteget fejlődött az idén már több mint 50 esztendős női labdarúgás, ma is azt tartjuk, a leginkább járható út, ha a lányok a kezdeti lépések, sőt lehetőleg annál is valamivel többet fiúcsapatokban teszik meg. Pontosan így tett az U15-ös korosztály legjobbjává választott játékosa, aki a Lurkóból került akadémiánkra. Kitűnően utánozza Cristiano Ronaldo gólörömét, mégis azt mondhatom, ha már hasonlítani, választani kell, ő az ösztönös zsenire, Leo Messire hajaz. Zsigerből cselez, korosztálya fiúit megszégyenítő a virtuozitása – nem véletlen, hogy remek játéka mellett 29 gólt szerzett a bajnokságban.

U17-ES KOROSZTÁLY

GÓLKIRÁLY: CSÁKI ESZTER. Az U17-es korosztály gólkirálya esetében is azt kell kiemelni, hogy nagyon motivált, jelentős célokat fogalmaz meg a maga számára a labdarúgásban – ráadásul tesz is érte, hogy ezek megvalósuljanak. A legutóbbi évben rengeteget fejlődött fizikálisan gyorsasága, harciassága, gólérzékenysége kiemelkedő és mentálisan is sokat lépett előre. Ez mind hozzájárulhat ahhoz, hogy teljesüljenek az álmai.  Bár korábban nem szerepelt támadóposzton, 18 gólt lőtt a szezon mérkőzésein – az Astra ellen például négyet, úgy, hogy csak 45 percet játszott.

A LEGJOBB JÁTÉKOS: PINTÉR TEKLA. Amikor megszületett az akadémia női szakága, szakembereink elkezdték feltölteni a kereteket, talán mindenkiben ott motoszkált a kérdés: hogyan fognak megbirkózni a lányok a kihívásokkal, a számukra extra nehézséget jelentő távolsággal, akik számára a hazafelé vezető út 500 kilométert jelent – majd ugyanannyit vissza. Szerencsére, az U17-es csapat legjobbjává választott akadémistánk remekül átvitte ezt a lécet is, hamar beilleszkedett, nem okozott számára gondot az alkalmazkodás. Jó teljesítményének köszönhetően már a felnőtt csapattal is edzett, úgy tűnik ott is meg tudja majd állni a helyét. Az ő esetében még valamit ki kell emelni: ha jó kedve van, kacajának hangja betölti az egész akadémiát…

U19-ES KOROSZTÁLY

GÓLKIRÁLY: VARRÓ VERONIKA. Legidősebb korosztályunk, az U19-esek első díjazottja nem „csak” gólkirály… A csapat egyik legjobbja volt a bajnoki mérkőzéseken, akinek a hiányát megéreztük, ha éppen nem volt ott. Tegyük rögtön hozzá, hiányzásai igazoltak voltak, a felnőtt csapatot segítette, illetve bekerült a korosztályos válogatottba is. Tizennégy gólunk és megannyi gólpassz fűződik a nevéhez.

A LEGJOBB JÁTÉKOS: RUGOVICS BOGLÁRKA. U19-es csapatunkban ő töltötte a legtöbb időt a pályán. 1600 percet. De, ezt nyilván ő maga is kiszámolta, hiszen a számok nagy barátja, remek matematikus. Is. Mert szélső védőnek, illetve belső védőnek is remek, mindkét poszton kiváló teljesítményt nyújtott, ezért lett ő, bajnoki bronzérmes csapatunk legjobb játékosa.

AZ ÉV KAPUSA

SPILENBERG MAJA. Győztesünk, díjazottunk egy évvel ezelőtt még ritmikus gimnasztikázott. A tavalyi nyári táborba jött először, azután pedig a futball szele, mint egy tornádó fújta közénk. Kapus, jó kapus szeretne lenni, nagy célokat tűzött maga elé és sokat tesz is ezek megvalósulásáért. Szívesen és gyorsan tanul! Egy ilyen fiatal sportoló, egy pályafutása elején járó kapus esetében nehéz még „élete meccséről” beszélni, de biztosak vagyunk benne, ha majd sok-sok év múlva visszavonul és lajstromozza a pályafutását, a Gallini Kupa, a Juventus elleni mérkőzés ott lesz a legjobbak között.

AZ ÉV FELFEDEZETTJE

ALASZ HANNA. Ha a jövőt nézzük, az egyik legfontosabb díj Hannáé, aki majd csak a nyár végén lesz 13 éves. Mert aki ezt nyeri, az nem csak tehetséges, de már kitűnt a társai közül, felhívta magára a szakmai stáb figyelmét és elérte, hogy úgy gondoljunk rá, mint aki hamarosan a létező összes ajtón dörömböl majd.

JÓ TANULÓ, JÓ SPORTOLÓ

NÉMETH ADÉL. Az Illés Akadémia fontos célkitűzése, hogy sportolóink tanulmányaik során minél több tudást szívjanak magukba, felkészülve ezzel a felsőoktatásra, illetve civil pályafutásukra. A „Jó tanuló, jó sportoló” győztese mindkét pályán, a zöld gyepen és az iskolapadban is remek teljesítményt nyújtott – sőt, akár úgy is gratulálhatunk neki, hogy ő a legstabilabb fiatal tagja, akadémistája, NB I-es csapatunknak. A szezon során 21 mérkőzésen lépett pályára a Simple Női Ligában, egyetlen kivétellel mindig kezdőként.