A Puskás, az MTK és a Fehérvár lesznek a hétvégi ellenfelek

A Puskás, az MTK és a Fehérvár lesznek a hétvégi ellenfelek

Folytatódik a bajnokság, szombaton tartják a meccseket.

Az U19-es I. osztályban a 17. forduló következik: az Illés Akadémia-Haladás a Puskás Akadémiát fogadja. A mieink a negyedik helyen állnak 24 ponttal, míg a PAFC a hetedik 15-tel. A nyár legvégén itthon 5–2-re vertük a felcsútiakat (Illés Bence duplázott, de betalált Tóth Milán, Szalay Szabolcs és Csomós Dominik is), novemberben pedig 2–1-re győztük idegenben (Illés és Tóth szerezték a gólokat). Tóth Milán sérülés, Szalay Szabolcs eltiltás miatt nem állhat Horváth Rudolf rendelkezésére. A találkozó 11 órakor kezdődik.

Az U17-eseknél az MTK otthonába látogatnak Németh Richárd tanítványai. Itt már a 19. fordulónál tartunk, az Ikarus-pályán 13 órakor indul útjára a labda. Az MTK a negyedik, 16 ponttal gyűjtöttek többet, mint mi. Mindkét őszi találkozó kilenc gólt hozott, csak más eloszlásban (0–9 idegenben, 3–6 itthon – utóbbin Horváth Rajmund, Bunevácz Bence és Sulyok Marcell szerezték a góljainkat).

A Sátori Barnabás vezette U16-os korosztálynál is a 19. forduló lesz ezen a hétvégén. A bajnokság két sereghajtója találkozik: a nyolcadikhoz utaznak a zöld-fehérek. Ősszel idegenben 5–1-re nyertek a mieink (Horváth József két gólt szerzett, Ignéczi Martin, Miszori Szabolcs és Domján Donát egyet-egyet), itthon pedig 2–0-ra (Kovács Attila és Vigh Attila góljaival). Egy újabb sikerrel első 2020-as pontjait szerezheti meg az együttes. A meccs 15 órakor kezdődik.

A 18. fordulót rendezik az U15-ös I. osztályban, méghozzá Illés Akadémia-Haladás–MOL Fehérvár FC találkozóval. Mindkét csapat 18 pontot gyűjtött eddig: a szombathelyiek azonban többször nyertek (és egyébként a gólkülönbségünk is jobb). Szeptember Székesfehérváron kétszer sikerült egyenlíteni, de harmadjára nem, így a piros-kékek 3–2-re győztek. Sági Marcell és Nagy Roland Huba szerezték a vasi találatokat. A találkozóra 13 órakor kerül sor.

A legfiatalabbak, azaz a Tóth Zsolt vezette U14-esek szintén a 18. körben, szintén a fehérváriakat fogadják, méghozzá 15 órától. Idegenben 4–2-re sikerült nyerni (Katona István mesterhármast szerzett, mellett Laczó Patrik talált még be). Egy hasonló sikerrel még jobban lehetne tapadni a középmezőny elejére. Eltiltás miatt Stefanich Mirkó hiányzik majd tőlünk.