A negyeddöntőig meneteltek Biegner Dániel tanítványai

A negyeddöntőig meneteltek Biegner Dániel tanítványai

A stájerországi Wildonban játszott az Illés Akadémia U11.

A Fussballschule Raffl nemzetközi tornáján az U11-esek vettek részt: a találkozók 12 percig tartották. Biegner Dániel és Pados József a Sóvári Dávid – Rajtosics Marcell, Varga Vince Lőrinc, Babos Kolos, Német Ádám, Németh Levente, Novák Bence, Hányi Bálint, Károlyi Levente összetételű kerettel dolgozott. A csoportmérkőzéseket a szlovén NK Bravo Ljubljana elleni győzelemmel kezdtük meg (1–0), aztán a stájerországi JAZ Gössendorf elleni 0–0 következett. Vissza tudtunk vágni a tavalyi eredmények miatt az FNZ Weiznek (3–0) és az SK Sturm Graznak is (1–0). A csoport zárómeccsén a karintiai KAC 1909 ellen 3–0-ra nyertünk, így 13 ponttal végeztünk a csoport élén – ráadásul még gólt sem kaptunk.

A középdöntőben is csoportküzdelmek zajlottak. Itt a szlovén NS Mura ellen 0–0-val kezdtünk, majd az addig remekelő Mészöly Focisulit 2–1-re megvertük! Az SC St. Ruprecht am Raab ellen 2–0-ra győztünk. Kevésbé jó (4–1) gólkülönbségünk miatt 2. helyen zártunk ebben a négyesben, így a negyeddöntőben az SK Rapid Wien együttesével kerültünk össze. Kétgólos előnyt építettünk fel a bécsi zöld-fehérek ellen, ám rendkívül furcsa végjáték után 2–2 lett a meccs vége – majd pedig büntetőrúgásokkal 3–2-re alulmaradtunk alul.

Hányi Bálint a legeredményesebb és a legjobb teljesítményt nyújtó játékos volt ma!

A 2012-es korosztályból volt, aki tegnap a győri U12-es bajnoki sikerből vette ki részét, és volt, aki a Ferencváros által szervezett U11-es tornán vett részt. Meglátásom, hogy remekül fejlődnek ezek a játékosok, napról napra többet tudnak, ennek pedig az edzésről edzésre elvégzett munka a kulcsa! Minőségi futballt mutattunk be egy pici pályán, amihez jól alkalmazkodtunk. Elkeseredettek a srácok nagyon, azonban jó csapatok ellen játszhattunk ma – mindez nem csak az eredményekben mutatkozott meg, hanem párosult hozzá mezőnyfölény és minőségi futball! Az lesz a jó győztes, aki jó vesztes is

– mondta a tornát követően Biegner Dániel vezetőedző.