A két magabiztos győzelem első helyet ért

A két magabiztos győzelem első helyet ért

Mindkettő ellenfelét két góllal verte U14-es csapatunk, így hat ponttal a mieink nyerték a minitornát.

A hazai rendezésű U14-es minitornánkon Nagy László vezetőedző egy kapust (Schepanski Noah), valamint 17 mezőnyjátékost szerepeltetett (Angler Jákob, Laczó Bálint, Bogdán István, Kiss-Széchényi Benedek, Bosnyák Bence, Bosnyák Botond, Axnix Zalán, Tasnádi Zsombor, Moldován Levente, Mihály Dániel, Sánta Richárd, Hideg Botond, Horváth Ármin, Papp Máté, Börczi Benjámin, Grádvohl Kristóf, Nyári Olivér).

A mieink az erőfelmérő első mérkőzésén azzal a Viitorul Araddal találkoztak, amit hétfőn egy edzőmeccs keretében nagy küzdelemben győztek le 4–2-re, még pedig úgy, hogy a második félidő elején még az erdélyi gárda vezetett 2–0-ra. Ehhez képest most már a 2×25 perces derbi első pillanataiban előnybe kerültünk Sánta Richárd találatával. Nem sokkal később pedig már 2–0 volt ide, Horváth Ármin szemfülességének hála. A 10. percben jött a harmadik gólunk: újfent Sánta Richárd vette be az ellenfél kapuját. A félidő hajrájában aztán Bosnyák Botond is beköszönt, így a szünetben 4–0-ra mentek Nagy László és Biegner Dániel tanítványai.

A második játékrész viszont sokkal haloványabbra sikeredett a számunkra: az erdélyi vendégek két góljukkal feljöttek 4–2-re, azaz megismétlődött a hétfői eredmény.

Az erőfelmérő második összecsapásán a JAZ GU Süd 5–1-re verte az Arad gárdáját, így lényegében a torna döntőjével zárult a viadal.

A mérkőzés elején inkább az osztrákok akarata érvényesült és Schepanski Noah pár esetben csak bravúrral tudta megőrizni kapuját a góltól. A 21. percben viszont egy rendkívül gyors ellencsapásunkat eredményesen fejezte be Sánta Richárd, így pedig a szünetben 1–0 volt a javunkra. A második félidő is kemény férfias játékot, valamint egy találatot hozott. Mivel azt is Sánta Richárd szerezte, U14-es csapatunk a mérkőzést 2–0-ra megnyerte. Így Nagy László és Biegner Dániel tanítványai 6 ponttal végeztek a minitorna első helyén, megelőzve a hármat gyűjtő JAZ GU Süd, valamint a 0 pontos Viitorul Arad gárdáját.

Két teljesen különböző mérkőzést játszottunk ma. Nem csak az ellenfelek miatt. Úgy érzem, hogy az első meccsen csak 10-15 percig játszottunk jól, utána viszont teljesen rossz felfogásban futballoztunk. Szinte gyerekfociba mentünk át. A hozzáállással nem volt bajom, inkább a gondolkodással. A második találkozón viszont mindkét csapat felnőttes, férfias focit játszott. Célfutball volt, de jó játékkal.  Szerintem teljesen megérdemelten nyertünk egy jó osztrák gárda ellen

– összegezte a torna tapasztalatai Nagy László vezetőedző.