A Haladás ismét győzött idegenben

A Haladás ismét győzött idegenben

Kispesten nyert 2–1-re a zöld-fehér csapat.

A Merkantil Bank Liga 6. fordulójában a Budapest Honvéd vendége volt a Szombathelyi Haladás. A zöld-fehérek Verpecz – Nyíri, Jagodics, Csonka, Bolla – Rácz, Zvekanov, Simut – Horváth R., Kelemen, Szvoboda tizeneggyel kezdtek, azaz az Illés Akadémia növendékei közül Nyíri Vince, Jagodics Márk, Bolla Gergő, Rácz Barnabás, Simut Mario Lucas, Horváth Rajmund és Szvoboda Dániel kapott szerepet. A kispadon – mások mellett – Kostyák Rajmund, Szakály Attila, Mohos Barnabás, Frák Marcell, Katona István, Horváth Arnold és Jancsó András várt a pályára lépés lehetőségére.

Az első félidőben egy-egy lehetőség adódott mindkét kapu előtt: a Honvédé volt a nagyobb. A részünkről Simut Mario célozta meg a bal felső sarkot, ám Dúzs Gellért védett. A szünetben Mohos Barnabás váltotta Szvoboda Dánielt.

A fordulást követően szabadrúgásból a hazaiak jutottak előnyhöz, ám tíz perccel a vége előtt egyenlített a Haladás. Nyíri Vince középreadását a csereként beálló Jancsó András a jobb oldali kapufa tövére fejelte, a kipattanót Mohos Barnabás visszapasszolta Jancsónak, aki közelről a rövidbe lőtt, 1–1. Három perc múlva emberelőnybe kerültünk, amikor Mohos Barnabást felvágták a középpályán. A hosszabbításban aztán megszereztük a vezetést – mint később kiderült – a győztes gólt. Csernik Kornél értékesítette a saját maga által kiharcolt 11-est, 2–1 a Haladásnak!