A Győri ETO és a DVSC-DLA a heti étlapon

A Győri ETO és a DVSC-DLA a heti étlapon

Két bajnoki sajnos ezen a héten is elmarad, de a tervek szerint öt korosztályunk pályára fog lépni a bajnoki rendszerben.

A Horváth Rudolf és Horváth András vezette U19-es csapatunk hatszor edz a héten. Ebből ötször hazai környezetben. Pénteken reggel Debrecenbe utazik a társaság, ott a helyszínen is fog tréningezni, majd szombaton 10.30-tól a DVSC-DLA vendégeként játszanak a zöld-fehérek.

Sátori Barnabás és Szűcs János U17-esei, valamint az U16-osok (Kovács László és Nagy József) a tervek szerint hatszor gyakorolnak a héten – az ő debreceni kirándulásuk sajnálatos módon elmarad.

Németh Richárd és Körhöcz György csapata, az U15-ösök hatszor edzenek a héten. Szombaton hazai környezetben a Debrecent fogadják, a kezdési időpont 10 óra.

Az U14-esek – Tóth Zsolt tanítványai – szintén hat edzésen lesznek túl péntek este, és ők is szombaton 10 órakor játszanak az Illés Akadémián a DVSC-DLA ellen.

Szűcs János U13-asai három edzés után csütörtökön utaznak Győrbe, ahol az ETO vendégeként játszanak 17 órától. Ezek után azért pénteken még egyet edzenek majd.

Hasonló programja van Takács Csaba U12-eseinek is: ők is a rajta lesznek a győri járaton és az ETO-val mérkőznek meg csütörtökön délután öttől.

A Vargovics Zsolt vezette U11-esek és a Varga Roland-Balogh Bence irányította U10-esek vasárnapba Győrbe utaznak, ahol régiós Bozsik „A”-tornán vesznek részt.