Másodikként került a felsőházba az Illés Akadémia U15-ös leánycsapata.
Illés Akadémia-Viktória U15 – St. Mihály FC U15 8–1 (3–1)
Illés Aka.-Viktória U15: Vezendi – Mogyoróssy L., Takács J., Derényi, Imre – Karancsi, Mogyoróssy Z., Nistor – Heiszter (Petrik, 70.), Horváth A. (Király, 70.), Első. Vezetőedző: Ferencsik Evelin.
Gólszerzők: Horváth A. (11., 1–0), Első (19., 2–0), Mogyoróssy Z. (22., 3–0), Karancsi (53., 4–1; 65., 6–1), Heiszter (59., 5–1), Derényi (69., 7–1), Petrik (71., 8–1)
Szegedi helyzettel kezdődött a mérkőzés, ez pedig azonnal észhez is térítette a zöld-fehéreket. Innentől kezdve mezőnyfölénybe kerültünk, és bő tíz perc alatt Horváth Amira, Első Hanna és Mogyoróssy Zora találataival 3–0-ra elhúztunk. A félidő zárásaként szépített a St. Mihály, így 3–1-gyel mentünk pihenőre.
Vezendi Flóra nagy pillanata következett a szünet után: 11-eshez jutottak a vendégek, amit kapusunk hárított! Meccsek óta remek teljesítményt nyújt, ezzel a védéssel pedig alapszakaszbeli teljesítményére feltette a koronát! Mindez ismét intő jel volt a lányoknak, akik ettől fogva sorra dolgozták ki és lőtték is be a helyzeteket: Karancsi Emma duplázott, mellette pedig Heiszter Hanna, Derényi Alíz és Petrik Zorka is betalált, így végül 8–1-re győztünk.
Igazi csapatmunka volt a mai győzelem: a nyolc találatunkon heten osztoztak és kapusunk is hozzátett a sikerhez! Bent vagyunk a felsőházban, ehhez és a mai teljesítményükhöz is gratulálok
– értékelt Ferencsik Evelin.