Az Illés Akadémia növendéke a magyar U16-os válogatottban játszott.
Albániába utazott a magyar U16-os válogatott: Szabados József szövetségi edző az Illés Akadémiára Nyári Olivérnek és Papp Máténak küldött meghívót. A tiranai mérkőzésen Papp Máté a kezdőcsapat tagja volt. Az első félidőben egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni, kiegyenlített volt a játék, a magyar oldalon talán több ígéretesebb helyzettel. A fordulás után a mieink gyorsan vezetést szereztek, az 54. percben Papp Máté bal oldali beadását követően Varga Zsolt előzte meg a védőjét, és közelről a hálóba továbbított, 0–1. Négy perccel később egy kapu előtti labdaszerzést követően Polonkai Noellel szemben szabálytalankodtak a 16-oson belül, a megítélt büntetőből a sértett a léc alá bombázott, 0–2. A második gól után is a magyar válogatott akarata érvényesült a pályán, több lehetőségünk volt a hátralévő időben, mint a hazaiaknak, újabb gól azonban nem született, a mieink a második félidei játék alapján megérdemelten nyerték meg a találkozót. A két csapat csütörtökön ismét megmérkőzik egymással.
Már az első félidőben is több lehetőséget dolgoztunk ki, mint az ellenfelünk, de ekkor még sok technikai hibát vétettünk, és túlzottan direkt volt a játékunk. A második félidőre több helyen változtattunk, és amellett, hogy a cserék jól szálltak be, a kezdőcsapat tagjai is egészen más felfogásban jöttek ki a folytatásra. A szünet után végig kontroll alatt tartottuk a meccset, gólokat szereztünk, helyzeteink voltak, az albánok hátrányban sem tudtak nyomást gyakorolni ránk. A szezon legelején járunk, még nincsenek bajnoki formában a játékosok, ennek tudom be az első félidei visszafogottabb játékot, de összességében elégedett vagyok, hiszen sikerült győznünk, és a találkozó jól szolgálta az egyéni és a csapatszintű fejlődést
– értékelt a lefújás után Szabados József.
Forrás: www.mlsz.hu