Varró Vera a Simple Női Kupa elődöntőjébe lőtte a Haladás Viktóriát

Varró Vera a Simple Női Kupa elődöntőjébe lőtte a Haladás Viktóriát

Tizennyolc éves akadémistánk az Astra HFC elleni kupanegyeddöntő 69. percében, szabadrúgásból vette be a vendégek kapuját: ezzel a góllal ő állította be a találkozó 2–1-es végeredményét.

A Simple Női Kupa negyeddöntőjében játszotta első tavaszi tétmérkőzését a Haladás Viktória. Markó Edina vezetőedző a felnőttcsapatot is sújtó sérülés és betegséghullám miatt éppen egy csapatnyi, tizenegy akadémista életkorú játékost jelölt a keretbe. Közülük hárman – Németh Adél, Csáki Eszter, valamint Kiss-Lantos Hanna – a kezdőcsapatba került, míg Dobó-Nagy Boglárka, Novák Luca, Nagy Dorottya, Kránicz Viktória, Pintér Tekla, Hécz Zsuzsanna, Csizmadia Zsófia és Varró Veronika csereként várta, hogy pályára léphessen. Markó Edina a találkozó második félidejében, 1–1-es állásnál, előbb Varró Veronikát és Novák Lucát, majd Csizmadia Zsófiát is pályára küldte. Mindhárman jól szálltak be, de közülük külön ki kell emelni a „kupaspecialistának” számító, ősszel a Budaörsi SC ellen is a kapuba találó Varró Verát, aki a bal oldalról, a tizenhatos sarkáról elvégzett szabadrúgásával az elődöntőbe lőtte csapatunkat.

Nagyon örülök, hogy pályára léphettem, de annak persze még jobban, hogy megnyertük ezt a nagyon fontos meccset. Jól éreztem magam a pályán, s végig az volt bennem, hogy megvan az esélyünk a gólszerzésre, mert sok lehetőséget alakítottunk ki. Természetesen amiatt is boldog vagyok, hogy góllal tudtam segíteni a csapatot. Sokat gyakorlom a szabadrúgásokat, ez pedig most szerencsére kifizetődött. Ami a folytatást illeti, nem sok időnk van a pihenésre, a hétvégén előbb bajnoki mérkőzésre, majd kedden a kupaelődöntőre utazunk Győrbe az ETO-hoz, amely a női élvonal egyik legerősebb csapata. Ezt figyelembe véve is, szeretnénk jó eredmény(eke)t elérni és ezért mindent meg is fogunk tenni

– mondta Varró Veronika a találkozót követően.