A fordulatos felvidéki meccsen öt gól született.
Biegner Dániel U14-es csapata Guba – Dominek, Sömenek, Novák B., Németh B., Szabó Z., Tóth D., Dávid, Tóth P., Molnár B., Rajos, Papp O., Erdélyi, Lakics, Pál összetételű kerettel utazott az FC Petrzalka 1898 meghívására a felvidéki Bazinba (Pezinok). A 2X40 perces találkozó füves, de egyenetlen pályán zajlott: ez is kihívás volt, valamint az intenzív játék, ami egész meccset jellemezte!
A meccs legelején még nem tudtuk átjátszani a fekete-fehérek első vonalát, ám idővel egyre jobban előre léptünk ebben. Az egyik mélységi indításunk gólt is ért! Nagyszerű középpályásjáték után Molnár Bálint ugratta ki Pál Martint, aki a ziccert értékesítette, 0–1. A félidő felén voltunk túl, amikor Tóth Dávid vezette bele bátran területbe a labdát, felnézett és 25 méterről elemi erejű lövést eresztette el, ami a jobb oldali kapufáról vágódott a kapuba, 0–2. Az ellenfél agresszív letámadásba váltott, erre nem megfelelően reagáltunk, és egy oldalszabadrúgás után betaláltak a pozsonyligetfaluiak, így 2–1-es Illés-előnnyel vonultunk szünetre.
Megvoltak a lehetőségeink a térfélcsere után is, voltak komoly, góllal kecsegtettő lehetőségeink, ám ezek kimaradtak. A Petrzalka mezőnyfölényben játszott. A bal oldalunkon tudták megbontani – két beadás után is gólt szerzetek, így megfordították a mérkőzés állását és 3–2-re győztek.
Nagyon jó ellenféllel szemben játszottunk hasznos nemzetközi mérkőzést! Folyamatosan tudatos döntésekre volt szükségünk ahhoz, hogy rövid idő meg tudjuk oldani a játékhelyzeteket. Mindenki megfelelő játékidőt töltött a pályán – teljesen új csapatot küldtem pályára a szünet után. Végletekig kiélezett meccsen nem érdemeltünk vereséget – az eredmény másodlagos, összességében sokkal több a pozitív dolog, mint amiben fejlődnünk kell – utóbbiakban pedig próbálunk előre lépni
– nyilatkozta Biegner Dániel vezetőedző.