Újra meccset játszhatnak fiataljaink

Hosszú szünet után ismét felkészülési mérkőzésen léphetnek pályára csapataink. Az U16-os együttes szombaton a ZTE korosztályos gárdáját fogadja az Illés Akadémián.

 

Javában készülnek a 2020/2021-es szezonra akadémiánk csapatai. A Kovács László és Nagy József edzette U16-os legénység a héten összesen kilenc foglalkozáson vett részt: a srácok négyszer a konditeremben dolgoztak, míg ötször a pályán gyakoroltak.

A felkészülés elején járunk. Most a legfontosabb szempont a fokozatosság. A gyerekek a korukból adódóan fejlődésben vannak, alaposan beindult náluk a növekedés. Ezért (is) nagyon oda kell figyelnünk a terhelésre. Örülünk, hogy hosszú idő után ismét meccset játszhatunk. Szeretnék mindenkinek lehetőséget adni. Eddig a játékosaink csak 80 perces mérkőzéseken léphettek pályára, mostantól 90 percet kell majd teljesíteniük. Módjuk lesz arra is, hogy jobban megismerkedjenek a társaikkal, megtalálják a helyüket, szerepüket a rendszerben

– vezette fel a szombati összecsapást Kovács László edző, aki arra is kitért, hogy maximálisan elégedett a tanítványok hozzáállásával. Elmondása szerint egy remek kis közösség formálódik, ami remélhetőleg a bajnokságban is kamatozni fog majd.

Ennek a remek kis közösségnek a tagja Mozsár Dávid is, aki már nagyon várja a ZTE elleni derbit.

Nagyon régen volt utoljára lehetőségünk „éles” mérkőzésen pályára lépni. A lényeg maga a játék lesz, de nyilván nyerni akarunk. A bajnokság rajtjára pedig jó formába szeretnénk kerülni, hogy minél eredményesebben szerepelhessünk a pontvadászatban

– tekintett előre növendékünk. Mozsár Dávid külön kiemelte, hogy ugyan alaposan elfáradnak az edzések végére, de nagyon élvezik, hogy a koronavírus-járvány miatti szünet után most már egy ideje együtt gyakorolhatnak a társakkal.

Az U16-os csapatunk szombaton reggel 9 óra 30 perckor fogadja az Illés Akadémián a ZTE hasonló korosztályú együttesét.

[alert icon=”” type=”general” ]

Hét edzőmeccsen lépnek pályára ezen a szombaton a fiataljaink. A szlovéniai Nagypalinára (Velika Polana) látogat az U19-es és az U17-es csapatunk: előbb a fiatalabbak játszanak (17.00), utánuk következik Horváth Rudolf csapata (18.30). Az U15-ös és U14-es gárda itthon játszik, az Újpest érkezik hozzánk, mindkét találkozón 14 órakor indul útjára a labda. Az U12-es és U13-as korosztály szombat délelőtt fog szerepelni, 11 órakor játszanak akadémiánkon a pozsonyi Slovan ellen.

[/alert]