Újabb növendékünk a Haladásban: Tóth Erik

Újabb növendékünk a Haladásban: Tóth Erik

Profi szerződést kötött a szélső.

Tóth Erik Bence Szombathelyen született 2008. július 21-én. A Haladás VSE együttesében kezdett el futballozni ötévesen. Az Illés Akadémiára 2018 nyarán került. A bemutatkozása az U12-esek között 2019. április 30-án történt meg. A következő – félbeszakított – küzdelemsorozatban az első helyen álltunk, Erik pedig 12 meccsen 11 gólt termelt (az elsőt, pontosabban az első hármat az FC Nagykanizsa elleni, 2019. szeptember 21-i 10–0 során). A mai napig 148 tétmérkőzésen szerepelt az Illés Akadémia mezében, ezeken 48 gól fűződik a nevéhez. Vármegyei I. osztályú felnőtt és U19-es bajnoknak is vallhatja magát, aki utánpótlás-pályafutása során csak a kiemelt bajnokságban szerepelt, és 2024-ben tagja volt a Savaria Nemzetközi Ifjúsági Tornán győztes csapatnak!

Erik rendkívül alázatos, mindig és mindenkor fejlődni vágyó labdarúgó, akinek erőssége a technikai tudása – többek között a labda átvétele, első érintése, valamint a játékintelligenciája. Korosztályaiban meghatározó játékos, felelősségteljes, kiváló hozzáállású. Szélsőként folyamatosan jó teljesítményt nyújt, jó szellemű, a párharcokban határozott – örülök és büszke is vagyok, hogy újabb szombathelyi nevelés kerül a Haladás keretébe

– mondta Erikről Bakos Roland, az Illés Akadémia szakmai igazgatója.