Újabb keleti ellenfél, újabb 1–1

Újabb keleti ellenfél, újabb 1–1

Akciógólok születettek az Illés Akadémia U17 mérkőzésén.

Illés Akadémia U17 – DVTK U17 1–1 (0–0)
Illés Aka. U17:
Őri K. – Tasnádi Á. (Szép, 75.), Nyári, Molnár L. – Szücs (Szele, 60.) – Sipos-Kiss (Kelemen G., 80.), Hende D., Tóth E. (Bolla Á., 75.), Papp – Klement (Sági, 46.), Krone. Vezetőedző: Kovács László.
Gólszerző: Tóth E. (65., 1–1)

A 8 forduló óta veretlen Illés Akadémia U17 a Diósgyőrt fogadta. A 12. percben 21 méterről, kissé jobbról jutottunk szabadrúgáshoz. A letett labda mögé Tóth Erik állt, tekerése elszállt a sorfal felett, a felső kapufa alsó éléről a gólvonal elé vágódott, a vendégek pedig felszabadítottak. A 35. percben egy szögletvariációnk során átkerült a hosszú oldalra a labda, onnan pedig vissza, ám a lövésnél nagyot védett a DVTK hálóőre.

Az 55. percben jártunk, amikor a miskolciak kaptak szabadrúgást középen, 19 méterre a kapunktól. A kapu jobb felébe tartó labdát gyors vetődéssel szedte ki Őri Krisztofer. Nem sokkal később egy kigurigázott akció végén már ő is tehetetlen volt, a vendégek jutottak tehát előnyhöz, 0–1. Még inkább felpörgetett bennünket a bekapott gól és pár perc alatt meg is született az egyenlítés! Krone Niklas lépett be a 16-oson belülre balról, robogott a rövid kapufa felé, majd élesen középre lőtt, ahol Tóth Erik közvetlenül közelről besodorta a labdát, 1–1! Nagyon megérdemeltük ezt a gólt! Megvolt a lehetőségünk a fordításra is, ám a 75. percben nagy helyzetben nem találtunk kaput. Hajtottunk a győztes gólért, ám újat nem tudtunk szerezni, így 1–1-gyel zárult a mérkőzés.

Férfias mérkőzést játszottunk, mindkét csapat nagy hangsúlyt fektetett a labda megszerzésére, emiatt is alakult ki nagyon sok párharc – néha kellő agresszivitással, néha túlzott erőbevetéssel. Futballozni próbáltak a csapatok, ami a mi esetünkben nem volt párosult kellő sebességgel az első félidőben. Szünet után feljavult a játékunk, ám pont egy olyan periódusban kaptunk gólt, amikor az nem volt benne a meccsben. Ilyen foci… Szép akció végén egyenlítettünk, majd több helyzetünk is volt a győztes gól megszerzéséhez, ám sajnos ezek kimaradtak. Az összkép alapján azonban úgy vélem, igazságos a döntetlen

– nyilatkozta Kovács László.