Újabb kapus került külföldre az Illés Akadémiáról

A Hegyi Krisztián–Senkó Zsombor–Kiss Ágoston hármashoz ezúttal Tóth Balázs csatlakozott.

Az angol West Ham United, az olasz Juventus, a német Arminia Bielefeld után az osztrák Red Bull Salzburg igazolt kapust a szombathelyi Illés Akadémiáról. Tóth Balázs tette át a székhelyét Nyugat-Magyarországról Mozart szülővárosába.

Balázs 2004-ben született Ózdon, április végén töltötte be a tizenhatot. A Győri ETO-tól került 2018 nyarán – testvérével, Milánnal együtt – az Illés Akadémiára. (Milán két évvel idősebb, de már tavaly ősszel bemutatkozhatott az NB II-ben, a múlt héten pedig már kezdőként számolt vele a Haladás szakmai stábja.)

A hálóőr Szombathelyen a két bajnoki évad alatt az U15-ösöknél nyolc, az U16-osoknál öt, az U17-es csapatban tizenkét, míg az U19-esek között két alkalommal volt a kezdőcsapat tagja. Hét meccsen nem kapott gólt! A korosztály válogatottnál is számításba vették.

Ezen a nyáron még Szombathelyen kezdte el a felkészülést, aztán elfogadta a Red Bull Salzburg ajánlatát, és Ausztriába költözött.

A Red Bull Salzburg akadémiája a felnőttek között a másodosztályban szereplő FC Liefering égisze alatt játszik. Balázs az U18-as csapat tagja, ám az U16-os bajnokságban szerepel rendszeresen. A Red Bull Akademie eddig négy meccset játszott, Balázs háromszor volt a kezdőcsapat tagja.

Bakos Roland, az Illés Akadémia szakmai vezetője így látja Balázs eddigi pályafutását:

Különös hangsúlyt fektetünk az Illés Akadémián a kapusok kiválasztására. A Kutasi Csaba és Németh Gábor által képviselt „Illés Akadémia-kapusképzés” folyamatosan ontja magából a jobbnál jobb hálóőröket. Remek munkát végeztek, végeznek. Ez a kapusedzői team tovább erősödött a korábbi válogatott Rózsa Dániellel. Az Illés Akadémia játékelképzelésének és kapusstílusának összehangolása nagyban segíti a képzést: itt elsősorban a kapusok lábbal való játékára és az összjátékba való bekapcsolódására gondolok. Természetesen kapusedzőink napi szinten „egyéni képzés” keretében fejlesztik kapusainkat. Balázs is vevő volt erre a munkára, beleillett ebbe a szombathelyi közegbe, és nagyon örülök neki, hogy felkeltette e nagy hírű klub figyelmét – a Red Bull Salzburgé ugyanis a mérések alapján a világ harmadik legjobb akadémiája. Balázst többször feljebb játszattuk a korosztályánál, és ezeken a mérkőzéseken a RB Salzburg scoutja folyamatosan jelen volt. Egy dán fiúval ő maradt versenyben a posztért: Brazíliába engedtük el két hétre próbajátékra, ahol véglegesen meggyőzte az osztrákok szakmai stábját. Innentől kezdve felgyorsultak az események: a játékos, szülei, és az Illés Akadémia közös döntése alapján elfogadtuk a Salzburg ajánlatát. Büszkék vagyunk rá – akárcsak az őt megelőzőkre – és reméljük, hogy hasznosítani tudja a pályafutása során az itt megszerzett tudást. Bármikor szívesen látjuk az Illés Akadémián, lehet szó edzésről, beszélgetésről vagy élménybeszámolóról.

A kapusedzők közül Németh Gábor volt két évig Balázs mestere az Illés Akadémián:

Amikor 2018 nyarán idekerült hozzánk, akkor lehetett látni rajta, hogy nagyon tehetséges fiú. A mai napig irigylem azt a könnyedséget, ami őt jellemzi. Egy felső sarokból kitolt labda ujjgyakorlat számára – úgy érzem, hogy sikerült sok-sok mindent átadni neki a „kapusszakma” tantárgyból. Állandóan mosolyog, mindig jó hangulatot teremtett. Tudom, hogy folyamatosan figyelték a válogatottban, és az akadémiánkon is – Simon Barnabással együtt a 2004-es korosztály vitathatatlanul legjobbjai ők. Kivitték próbajátékra is, ott a torna legjobb hálóőre lett. A technikai tudása kiemelkedő, nem véletlen, hogy egy ilyen neves közép-európai klub, mint a Salzburg lecsapott rá. Megérdemli a lehetőséget, és tudom, hogy még sokat fogunk hallani róla.