Újabb hasznos régiós torna

Újabb hasznos régiós torna

Szabó Róbert korosztálya, az Illés Akadémia U7 megint régiós Bozsik-tornán vett részt.

Ez a torna már a harmadik ezen a ősz, a rendező ezúttal a Király SE volt. Ők négy, míg a többi résztvevő: a Veszprémi FC USE, az ETO FC Győr, a Credobus Mosonmagyaróvár, a Gyirmót SE Győr, a Zalaegerszeg és az Illés Akadémia két-két csapatot állított ki ezen a megmérettetésen. Szabó Róbert csapatában Baranyai Benedek, Horváth Milán, Iván Áron, László Botond, Novák Máté, Pákozdi Zénó, Pezenhófer Márton, Szabó Dávid, Tamás Miron, Temesi Máté, Tompa Csaba és Verpecz Adrián szerepeltek. Egy-egy találkozó 12 percig tartott, és összesen hét mérkőzést játszottak a gyerekek.

Nagyon hasznosak ezek a régiós tornák, hiszen itt jóval nagyobb erőbedobással kell játszani a gyerekeknek, mint a fesztiválokon. Ez pedig nagyon fontos a fejlődés szempontjából! Mindkét csapatunk 7X12 percet játszott melyek során nagyon sok szép, és ügyes megmozdulása volt a fiúknak. A két héttel ezelőtti tornához képest is már láttam fejlődést minden gyereknél. Még mindig vannak ugyan kevésbé jó megoldások és hibák is, de ebben a korban ez természetes. A lényeg az, hogy járjanak edzésre, szeressék a focit, és minél több tapasztalatot szerezzenek a tornákon, fesztiválokon

– értékelte a napot Szabó Róbert.