A szerdai győzelem után ismét három pontot gyűjtött be Szűcs János együttese!
Illés Akadémia U19 – DVSC U19 3–2 (3–1)
Illés Aka. U19: Molnár-Végh – Szakasics, Németh R., Losontin, Erdei – Bécsy, Csalló – Menzselejev, Pajzs, Pljesovszki – Baján. Vezetőedző: Szűcs János.
Gólszerzők: Menzselejev, Paizs, Rácz (öngól)
Elállt a szél, így végre igazi napsütésben kezdődhetett el egy tavaszi bajnoki mérkőzés: az Illés Akadémia U19 a DVSC csapatát fogadta. 15 forduló után négy ponttal volt előttünk a hajdúsági csapat: 1-1 győzelemmel és döntetlennel gyűjtöttek eddig többet nálunk.
Kiváló hatékonysággal kezdtük a mérkőzést! Előbb egy Pljesovszki-szöglet után fejelt Igor Menzselejev a léc alá, majd a gólszerző előkészítő szerepbe került: a jobb oldali futott végig az akciónk, aminek végén Menzselejev belépett a 16-oson belülre, becselezte magát az ötösig, majd finom lekészítését a második hullámban érkező Paizs László 8 méterről felvarrta a bal felső sarokba, 2–0. A 14. percben egy bal oldali szabadrúgás után kapufát fejeltek a vendégek. Kétszer is komoly ütközésbe ment bele Németh Richárd: a második után nem tudta folytatni a játékot, a válla sérült meg. Bécsy Bendegúz sorolt vissza hátulra.
Átmenetekben gazdag volt az első félidő: a debrecenieknek sürgős lett a meccs a kétgólos hátrányban, ezért a középpályát átívelve játszottak – általában a mi bal szélünkön – mi a pedig a megszerzett labdákkal igyekeztünk minél gyorsabban felérni a Loki kapujáig. Voltak is helyzeteink, ám nem tudtuk tovább növelni az előnyünket. Sajnos azonban hátul ajándékoztunk egy gólt, a 35. percben így 2–1-re módosult az eredmény. A félidő hajrájában sikerült visszaállítani a kétgólos differenciát: Pljesovszki Gergő újabb remek szögletét egy vendégbekk juttatta a saját kapujába, 3–1.
Természetesen a mielőbbi gólszerzés érdekében jöttek ki a debreceniek a második félidőre. A piros-fehérek feltolták a védekezésüket és igyekeztek minél gyorsabban feljuttatni a labdát a 16-osunk környékére, azonban a légelhárítás remekül működött. Sőt, az egyik ellentámadás végén a csereként beszálló Abért Olivér csak centikkel tévesztette el a jobb alsó sarkot. Negyedórával a meccs vége előtt büntetőből szépítettek a hajdúságiak, ám egyenlíteni már nem tudtak, így 3–2-re győztünk!
Óriási akarat és mentális erő jellemezte csapatomat: az elmúlt nyolc napban két vármegyei ifjúsági bajnoki és három U19-es meccsen kellett helyt állnia a keretnek. A mai meccs végére persze elfáradtunk – tudtuk, hogy eljön ez a periódus. Az első félidőben szervezett és jó játékot mutatottunk be, azt sajnálom, hogy nem volt nagyobb a gólkülönbség, mert két-három nagyon nagy helyzetünk kimaradt. A II. félidőben 3–2-nél nehéz szituációba kerültünk, ám a példaértékű hozzáállásunk miatt maximális dicséret illeti a srácokat! Az U19-es bajnokságban két nagyon komoly ellenféllel szemben négy nap alatt hat pontot gyűjtöttünk be
– mondta a vezetőedző, Szűcs János.