Új helyszín, más impulzusok, de így is sok-sok gól

Új helyszín, más impulzusok, de így is sok-sok gól

Az Illés Akadémia U11 az erős mezőnyben is remekül szerepelt.

A somogyi megyeszékhelyen szerepeltek az U11-es csapatok is: az Illés Akadémia a szervező kaposváriak mellett a Ferencváros és a Főnix-Gold FC ellen szerepelt ma. Faggyas Milán a Kiss Benedek – Hányi Bálint, Majlinger Máté, Németh Levente, Lengyel Ágoston, Molnár Bálint, Németh Noel, Poszavecz Lénárd, Baranyai Borisz kerettel szerepelt a mai napon. A mieink a 2X17 perces találkozón során a Ferencvárossal 2–2-es döntetlent játszottak, a fehérváriakat 6–0-ra megverték. A harmadik meccsen fej-fej mellett haladtunk 4–4-ig a két sorral operáló Kaposvárral szemben, aztán megléptünk, és 7–4-re nyertünk.

Kifejezetten erős mezőnnyel találtuk szembe magunkat: rögtön az első meccsen a Ferencváros volt az ellenfelünk. Agresszív és fizikálisan jó felépítésű csapat volt a budapesti: a játék kezdeményezését a kezünkbe akartuk és tudtuk is venni. Domináltunk, szép számmal alakítottunk ki helyzeteket, de nem használtuk ki ezeket jó százalékban. Az ellenfél kapusa szenzációsan védett. Jól működött a focink játékfelépítésben, iksz lett a meccs vége. A második meccsen a Főnix-Gold csapata következett: képzett labdarúgók alkotják a keretüket, mi azonban remekül játszottunk, 6–0-ra vertük meg őket. A Kaposvár két sorral készült, erős és magas játékosaik voltak, gólgazdag meccsen 7–4-re győztünk. Amit ma elterveztünk, meg tudtuk mutatni a pályán. Kifocizták magukat a srácok: ez a legjobb, hiszen sok-sok játékperc került a lábakba, és visszaköszöntek azok a dolgok, amiket gyakoroltunk. Boldogan jöttek le a pályáról és sikeres napot zártunk

– értékelte a látottakat Faggyas Milán.