U19: osztályozó DVTK-Haladás Illés Akadémia 0-2 (0-0)

GYÕZELEM IDEGENBEN!

DVTK-ILLÉS-HALADÁS 0:2 (0:0) 
 
Így kezdõdött… 
 
Halmai Gabi , Illés Béla ,Simon Attila s az  érdeklõdõ hazaiak a nézõtéren.  
 
 Az elsõ gól után Skriba Matyit köszöntik társai
 
 S vége.S ünnepelünk.Elõny a visszavágóra.
Nyertünk.De .Szombaton egy új mérkõzés,egy kemény ,elszánt,vendégcsapattal szemben.Kár, hogy a kiírás szerinti lebonyolítás miatt a két nagymúltú klub közül egyiknek már az osztályozó elsõ körében búcsúzni kell.

*További képek a képgalériában

A Haladás-Illés Akadémia már kedden elutazott, az éjszakát Miskolcon a Hungária szállóban töltötte. A csapat 9 órakor reggelizett,  majd azt követõen tett egy rövid sétát. A délelõtt folyamán került sor a játékos értekezletre. 12 órakor közös ebéd, majd csendes pihenõ szerepel a programba, ezután indul a csapat a mérkõzés helyszínére a Diósgyõri stadionba.

A hangulat bizakodó a játékosok tudják, hogy nehéz feladat vár rájuk, de nagyon elszántak!

A kezdõcsapatok:

DVTK: Jakab – Kovács Zs., Bihari, Hegedûs, Polényi – Deme, Bacsa, Illés, Kovács B., – Urbancsik, Kovács Sz. A kispadon: Áfra, Szaszkó, Subert, Szabó, Mészáros, Esztergályos és Demkó ül.

Haladás-Illés Akadémia: Mursits – Szvoboda, Nagy B., Nagy Z., Farkas – Horváth D., Kalász, Radó, Kovács I., – Skriba, Ugrai. A kispadon: Antoni, Szalai Á., Bezdi, Jagodics, Burcsik, Tar és Szakály vár bevetésre.

Hamarosan kezdõdik a mérkõzés, erõs napsütés kb. 30 fok vár a csapatokra. A hazaiak piros-fehér felsõben, piros nadrágban szerepelnek, míg a vendégek tiszta zöldben lépnek pályára.

 

1. perc  A Diósgyõr kezdte a mérkõzést és mindjárt be is talált a szombathelyiek kapujába. A gól azonban lesrõl esett így a játékvezetõ nem adta meg.

3. perc Kovács labdájával Skriba lépett ki a védõk között, ám a kapujából kilépõ Jakab szögletre tisztázott.

5. percben Kovács István került helyzetbe a hazai kapu elõtt, ám érkezett Bihari és az utolsó pillanatban tisztázott.

7. percben Kovács Bence lesrõl kilépett a baloldalon, majd éles szögbõl leadott lövését Mursits kivédte.

12. perc Óriási helyzetet hagytunk ki, könnyen megszerezhettük volna a vezetést. Nagy Bálint labdájával Skriba indult meg, majd egy esernyõ csellel becsapta védõjét, a visszagurított labdáját az érkezõ Ugrai ajtó-ablak helyzetben 8 méterrõl fölé rúgta.

A csapatok szabályosan egymásnak estek, az elsõ negyedórára a nagy iram volt jellemzõ.

19. perc Kovács Bálint 23 méteres lövését Mursits kapus magabiztosan fogta.

23. perc A nagy melegre való tekintettel vízszünetet rendelt el a játékvezetõ.

Elmondható a mérkõzés elsõ negyedérõl, hogy látszik mindkét csapat nagyon szeretne feljutni az I. osztályba. Helyenként szikrázóan kemény a mérkõzés, jobbára a pálya középsõ harmadában zajlik a játék, a veszélyesebb támadásokat a szombathelyiek vezetik.

27. perc Illés ütötte el hátulról Horváth Detrét a játékvezetõ nem látott okot a lapos büntetésre. Néhány percnyi ápolás után mehetett vissza a  vendég játékos a pályára.

30. perc Most Urbancsik ütközött Szvobodával, a hazai játékos húzta a rövidebbet Õ szorult ápolásra.

36. perc Farkas Márk 30 méteres lövését védte magabiztosan Jakab kapus.

39. perc Az elsõ nagy hazai helyzet maradt kihasználatlanul. Deme tört be két csel után a 16-oson belülre, majd az érkezõ Kovács Bálint elé gurított aki 10 méterrõl célt tévesztett.

40. perc A vendég védõk hibája után Kovács Szilárd törhetett egyedül kapura, ám Mursits remek vetõdéssel leszedte a labdát a csatár lábáról.

41. perc Ismét Kovács Szilárd veszélyeztetett, egy csellel becsapta Nagy Zoltánt, de szerencsére Nagy Bálint az utolsó pillanatban szögletre tudott menteni.

 

Vége az elsõ félidõnek, játékkészségbe jobb a Haladás, de hazaiak agresszívabbak, erõszakosabbak. Eddig igazságos a döntetlen.

 

46. perc Elkezdõdött a második félidõ, egyik csapat sem cserélt.

49. perc Bacsa nagy lendülettel tört be a Haladás kapuja elé, ám Mursits ismét jó ütemben vetõdött ki kapujából.

50. perc Az elsõ csere a vasiaknál Radó helyett Szakály lépett pályára.

51. perc Skriba labdájával Ugrai került helyzetbe, Hegedûs az utolsó pillanatban mentett.

52. perc Kovács István jobbról három szép csellel belépett az ötösön belülre, visszagurítását üggyel-bajjal felszabadították a borsodi védõk.

54. perc Skribát rúgták fel 22 méterre a kaputól, Ugrai fölé rúgta a megítélt szabadrúgást.

56. perc Skriba néhány csel után 16-os vonaláról jobbal lõtt, a bal alsó sarokba tartó labdát Jakab nagy bravúrral, vetõdve védte.

57. perc Farkas Márk kapott sárga lapot talpalásért.

65. perc Cserél a DVTK, Bacsa helyén Subert játszik tovább.

67. perc Ugrai fordult le õrzõjérõl, majd 17 méterrõl fölé durrantott.

68. perc Ismét vízszünet.

69. perc Szvoboda helyett Tar a pályán a Halinál, Kovács Szilárd helyett Szabó Dávid a Diósgyõrnél.

71. perc Tar jobb oldali beadását Kovács István vétette el az ötösön. Nagy helyzet volt.

75. perc Megszereztük a vezetést. Kovács I. indította nagyszerûen Skribát, aki 10 méterrõl a kimozduló kapus mellett a kapu közepébe gurított. 0-1

80. perc Máris sikerül megduplázni az elõnyünket. Skriba ment el a bal oldalon Ugraihoz passzolt, aki visszahúzta a védõje mellett a játékszert majd jobbal a bal felsõ sarokba emelt. 0-2

82. perc Skriba gurította el a labdát Jakab kapus mellett amely sajnos a bal kapufa mellett kívülrõl gurult el.

83. perc A második gól szerzõje Ugrai jön le a pályáról, helyén Jagodics játszik tovább.

87. perc Hazai csere Kovács Bence helyett Esztergályos játszik tovább

88. perc A szombathelyieknél Szalai Á. lépett pályára Kalász helyett.

Vége a mérkõzésnek DVTK-Haladás 0-2, az elsõ felvonást sikerrel zártuk idegenben! Folytatás szombaton 16 órától a Rohonci úti stadionba!