U15-ös siker az FTC ellen

U15-ös siker az FTC ellen

Az I. osztályú utánpótlás labdarúgó-bajnokságok legutóbbi fordulóiban az Illés Akadémia-Haladás U15-ös csapata legyőzte az FTC-t.

U14

Illés-Haladás–FTC 1-2 (0-1). – Szombathely, v.: Szabó.
Illés-Haladás: Kovács Á. – Koósz, STEFANICH, Karvalics (HORVÁTH A.), BARANYAI, Takács-Földes (Király), Katona, Varga Á. (Sinka), Fischl, HORVÁTH B., Csörnyei (Bonchis). Edző: Tóth Zsolt.

A meccs elején egy védekezési hibát kihasználva megszerezte a vezetést az FTC. Néhány perccel később egy formás hazai akció során az egyik vasi játékos gyanús körülmények között tűnt el a tizenhatoson belül, ám a játékvezető sípja néma maradt. Támadásban maradt az Illés Akadémia, az FTC szervezett védekezéssel és kontrákkal próbálkozott. A második félidő nagy iramú, lüktető játékot hozott, a szombathelyiek kihagyták helyzeteiket, a fővárosiak egy kontrából kettőre növelték előnyüket. A hajrában a hazaiak szépítettek és megvolt a lehetőségük az egyenlítésre, ám a helyzeteivel jobban sáfárkodó FTC nyert. Gólszerző: Fischl.

14. forduló, péntek, 12.00: Vasas Kubala Akadémia–Illés-Haladás.

U15

lllés-Haladás–FTC 3-2 (1-0). – Szombathely, vezette: Talabér.
Illés-Haladás: Olasz – Nagy R., SZVOBODA, BOLLA, SÁGI (Ligeti), Mozsár, Frák (Kovács B.), PAPP (Stifter), Mayer (Szabó L.), Nagy Zs., Udvardi (Mohos). Edző: Horváth András.

Az elmúlt hetek jó teljesítménye eredménnyel is párosult, a hazaiaknál sok jó egyéni teljesítmény akadt, megérdemelten nyert az Illés-Haladás. Gólszerzők: Papp 2, Sági.

14. forduló, péntek, 14.00: Vasas Kubala Akadémia–Illés-Haladás.

Az U15-ös csapat támadója, Papp Csongor (jobbról) két gólt szerzett az FTC ellen. Fotó: Szántai Krisztina

U16

Honvéd–Illés-Haladás 3-1 (1-0). – Budapest, v.: Kósa.
Illés-Haladás: SIMON – Vert, Muzsi, Borbács (Patakai), Vigh, Tama, IVÁN, Kovács A., Lórántfy (Németh Á.), Miszori, Domján (Kovács P.). Edző: Sátori Barnabás.

Az első félidőben a hazaiak, a másodikban a vendégek akarata érvényesült. Egy jól eltalált lövés döntött a mérkőzésen. A döntetlen igazságosabb lett volna. Gólszerző: Iván.

12. forduló, szombat, 16.00: Illés-Haladás–MTK.

U17

Debrecen–Illés-Haladás 1-1 (0-0). – Pallag, v.: Krajcsovicz.
Illés-Haladás: Tóth B. – Sulyok D., Dezamits, Szabó B., Baranyai, Kállai, Sipos (Tarján), Horváth R. (Molnár G.), Bunevácz, Sulyok M. (Palkó), Markó (Heiter). Edző: Németh Richárd.

Álmosan kezdte a mérkőzést a vasi együttes, majd szép lassan magára talált. Az első félidő végén már több helyzetet is kidolgoztak a vendégek, és labdabirtoklásban is ellenfelük fölé nőttek. Szünet után megszerezték a vezetést a debreceniek, ám a szombathelyiek hamarosan egyenlítettek. A hajrában igazi ki-ki meccset vívtak a csapatok, ám több gól nem született. A fegyelmezetten, csapatként futballozó Illés-Haladás kis szerencsével nyerhetett is volna. Gólszerző: Bunevácz. Kiállítva: Tóth B.

12. forduló, szombat, 14.00: Illés-Haladás–MTK.

U19

Az U19-es együttes nem lépett pályára az elmúlt fordulóban.

10. forduló, szerda, 11.00: Puskás Akadémia-Illés-Haladás

11. forduló, szombat, 12.00: Illés-Haladás–MTK.