U11-eseink Bozsik-tornán vettek részt

U11-eseink Bozsik-tornán vettek részt

Vargovics Zsolt együttese Zalaegerszegen játszott.

A MOL Fehérvár, az ETO FC Győr, a ZTE és a Pécsi MFC csapataival játszottunk az U11-es Bozsik-tornán. A vasi zöld-fehéreket az alábbi keret képviselte: Hajba Botond, Vincze Dániel, Szakács Benedek, Molnár Barnabás, Rajtosics Hunor, Gombos Zalán, Módly Samu, Székely Máté, Takács Dominik, Pék Zalán.

A torna során a játékosoktól az elmúlt hetekben tanult technikai és taktikai elemeket kértem. Ezek közül kiemelkedett az első érintés fontossága, a gyors döntések meghozatala és azok végrehajtása. Az első két mérkőzésen lassan és körülményesen játszottunk, azaz még nem vettük fel a torna ritmusát. Ennek megvolt az oka, hiszen előző nap futsaltornán vettünk részt, amely estig tartott, és sokat kivett a játékosokból. A ZTE és a PMFC csapatai gyorsabban és pontosabban játszottak, így nem tudtunk kibontakozni, keveset birtokoltuk a labdát. Akartunk és küzdöttük, de ez kevésnek bizonyult. A két mérkőzés után volt időnk pihenni, ezalatt átbeszéltük a dolgokat. Az ETO és a Vidi ellen már egész más képet mutatott a csapat. Nagyon sokat birtokoltuk a labdát, domináltunk a játék során, szép támadásokat vezettünk. Lendületesen és gyorsan játszottunk. Ha a befejezéseknél koncentráltabbak vagyunk, sok szép gólt szerezhettünk volna. A jövőben ezen a téren sokat kell fejlődnünk, mert a támadásainkat szépen végigvisszük, de a kapu előtt pontatlanok vagyunk. Az utolsó két mérkőzéshez nagy dicséret illeti a játékosokat, az első két mérkőzésből pedig tanulnunk kell

– összegezte a tornán tapasztaltakat Vargovics Zsolt vezetőedző.