U 13 Korosztályos válogatott:Tóth MátéElsõ mérkõzésen gyõzelem Törökországban.

2011.április 22 és május 1 között Törökországban szerepel az U 13 -s magyar válogatott.Meghívót akadémiánkról  Tóth Máté kapott.

A kõszegi illetõségû Máté a Lurkóban lett igazolt játékos. 2007-ben a Dálnoki Akadémiára, onnét 2009-ben az MTK-ba igazolt ,és 2010 nyarán tért vissza Szombathelyre, az Illés Akadémiára.

 

2011. 05. 02.

 

Sikeres tornát zárt az U13-as csapat

U13-as válogatottunk megalakulása után néhány nappal veretlenül fejezett be egy törökországi nemzetközi viadalt.

 

A magyar U13-as válogatott a török szövetség meghívására utazott el Ankarába, ahol a múlt héten egy hatcsapatos tornán vett részt. Ahhoz képest, hogy ebben a korosztályban eddig nem volt nemzeti együttesünk, és a válogatott csupán az elutazás elõtt néhány nappal alakult meg, valamint a kiválasztó volt a játékosok elsõ közös edzése, a szereplés felülmúlta a várakozásokat: a Korolovszky György szövetségi edzõ vezette csapat veretlenül, egyetlen kapott góllal zárta az ankarai tornát.

A helyi Ankaraspor elleni 3-1-es siker után a mieink 0-0-ás döntetlent értek el a román válogatottal, majd a helyosztón 1-0-ra legyõzték az albán korosztályos csapatot, és végül veretlenül a harmadik helyen zárták a tornát.

 

A hazaérkezés után Korolovszky György foglalta össze a másfélhetes túra tapasztalatait.

– Nagyszerû tíz napot töltöttünk Törökországban, kiváló körülmények között lakhattunk kint, jó programokat szerveztek a házigazdák, és nem utolsósorban három remek mérkõzést játszottunk. Ez volt a gyerekek elsõ nemzetközi megmérettetése, és nagyon hasznos tapasztalatokat szereztek a találkozókon. Átélhették, milyen érzés a magyar nemzeti csapat színeiben pályára lépni, mit jelent válogatottként külföldön szerepelni, és azt is, hogy a nemzetközi mérkõzések hangulata, irama és színvonala egészen más, mint a hazai bajnokiké – fogalmazott a szövetségi edzõ.

– Nagyon jó képességû játékosokból állt a csapatunk, és külön kiemelendõ az óriási motiváció és lelkesedés, amit a fiatalokon végig érezni lehetett. Látszott mindenkin, hogy imádják a futballt, és sokat jelentett számukra, hogy a magyar válogatottban szerepelhetnek. Késõbbi pályafutásuk szempontjából óriási elõny lehet, hogy megismerték a válogatott felépítését, látták, mik az elvárások, hogyan szervezõdik a csapat, tisztában vannak azzal, hogy mások a normák, mint a klubjaikban, és jól tudtak alkalmazkodni az új elvárásokhoz. Hamarosan kialakul a korosztály legtehetségesebb játékosaiból álló ötvenes keret, és az már most látszik, hogy a Törökországban szerepet kapott futballisták közül többen is komoly erõsségei lehetnek a késõbbi válogatottaknak – mondta Korolovszky György, majd hozzátette: a török túra sportdiplomáciai szempontból is rendkívül hasznos volt, máris több külföldi csapat vezetõi jelezték, hogy a közeljövõben szívesen kötnének le mérkõzéseket a magyar korosztályos válogatott ellen.

 

 

2011. 04. 26.

Gyõzelemmel mutatkozott be az U13-as válogatott

A nemrégiben létrehozott magyar U13-as válogatott „fennállása” elsõ mérkõzésén 3-1-re gyõzött Törökországban.

 

A Korolovszky György vezette U13-as válogatott a héten Ankarában vesz részt egy nemzetközi tornán. A korosztály legjobb hazai klubcsapataiból a múlt héten elsõ alkalommal összeállított együttes bemutatkozó mérkõzésén az Ankaraspor azonos korú gárdájával játszott, és 3-1-es gyõzelmet aratott.

 

A nyári melegben megrendezett összecsapáson a mieink a Demjén Patrik – Czeglédy Levente, Bauer Péter, Szalai Attila, Tóth Máté – Kócsa Tamás (Herjeczki Kristóf), Váczi Dániel (Tajti Mátyás), Schmid Áron – Dragoner Dávid, Lázi László, Jelena Richárd (Bíró Bence) összeállításban léptek pályára, és Váczi Dániel duplájával, valamint Lázi László góljával 3-1-es gyõzelmet arattak.

 

A találkozót több száz helyi iskolás elõtt rendezték meg, a török gyerekek nagyszerû hangulatot teremtettek a mérkõzésen. A mieink elsõsorban a második félidõben játszottak fölényben, az ebben a játékrészben szerzett két gólnak köszönhetõ gyõzelmük is.

 

– A játékosok elõször játszottak nemzetközi mérkõzést, és elsõ alkalommal volt részük ilyen kiváló hangulatú mérkõzésen, meggyõzõdésem, hogy sokáig emlékezetes marad számukra a találkozó. A második félidõben kijött a tudásbeli különbség a két csapat között, megérdemelten nyertük meg a mérkõzést – értékelt a mérkõzés után Korolovszky György. – Egy hosszú út legelsõ lépcsõfokánál járunk, hiszen a játékosok egyetlen kiválasztó edzés után máris nemzetközi mérkõzésen léptek pályára. Nagyszerû erõfelmérõ ez a torna, amelyen nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy hol tartanak a keret tagjai, hanem összehasonlíthatjuk, hol tartunk más országok hasonló korú futballistáihoz képest.

 

 

2011. 04. 25.

Törökországban szerepel az U13-as válogatott

Kedden kezdi meg szereplését az Ankarában rendezett nemzetközi tornán a magyar U13-as válogatott.

 

A mieink a török szövetség meghívására utaztak el Ankarába, ahol egy hatcsapatos tornán vesznek részt a következõ napokban. Az U13-as együttes 16 fõs kerettel vág neki a viadalnak, a futballisták a korosztályos bajnokság élcsapataiból kerültek ki.

– Ennek a korosztálynak ebben az évben kezdõdött meg a kiválasztása, amely a Bozsik-program keretében fejezõdik be az év folyamán – nyilatkozta az mlsz.hu-nak a kiválasztást felügyelõ Hegedûs Gábor szövetségi edzõ. – A törökországi keretbe jelölt gyerekek a korosztályos bajnokságban élen álló csapatokban szerepelnek, többen közülük már a megyei-, és regionális válogatottakban is bemutatkozhattak. A kiválasztás során harminc futballistát néztünk meg, és az érintett egyesületek szakvezetõivel közösen alakítottuk ki az utazó csapatot.

A játékosok Korolovszky György szövetségi edzõ vezetésével tíz napot töltenek el Törökországban. Az elsõ mérkõzést kedden rendezik, ekkor a török Ankaraspor lesz az ellenfél, majd csütörtökön a román U13-as együttessel mérkõzik meg csapatunk, míg a helyosztókra szombaton kerül sor.
 

Az U13-as válogatott kerete:

Kapusok:

Demjén Patrik (MTK)
Rabatin Szabolcs (Vasas)

Mezõnyjátékosok:

Schmid Áron (UTE)
Lázi László (UTE)
Dragoner Dávid (FTC)
Herjeczki Kristóf (Budapest Honvéd)

Nemes Barna (Budapest Honvéd)
Tajti Mátyás (FTC)
Váczi Dániel (Budapest Honvéd)
Tóth Máté (Haladás)
Bíró Bence (Budapest Honvéd)

Jelena Richárd (MTK Budapest)
Kócsa Tamás (UTE)
Czeglédy Levente (Budapest Honvéd)
Szalai Attila (Vasas)
Bauer Péter (UTE)