Továbbra is jó formában vannak U11-eseink

Továbbra is jó formában vannak U11-eseink

Biegner Dániel legénysége a játék valamennyi elemében felülmúlta ellenfelét.

Felsőpulyán, az Őrvidéki Régióközpont U11-es csapata ellen 6+1-es felállásban 2X30 percet játszott Biegner Dániel legénysége, melyben Pálla Norbert – Babos Kolos, Szukics Alex, Jáger Noel, Török Balázs, Varga Vince Lőrinc, Pető-Takács Botond, Giliczó László és Fazekas Bruno kapott lehetőséget. A mieink úgy nyerték meg a felkészülési mérkőzést, hogy mintegy húsz találatot szereztek és csupán egyet kaptak.

A szombati nemzetközi torna után a hetet ezzel a meccsel kezdtük. Ez a mérkőzés remekül illeszkedett a felkészülésünkbe. Összesen két mezőnyjátékost tudtunk cserélni, így a gyerekek szinte folyamatosan a pályán voltak. Mindenki bőven kapott játéklehetőséget. Ezzel pedig nagyszerűen éltek is. Nagy labdabirtoklási fölényben voltunk, szinte alig volt az ellenfélnél a játékszer. Szép labdakihozatalok után építettük fel a támadásainkat. Sok remek egyéni megoldás is volt. Ezeknek is köszönhetően szereztünk rengeteg gólt. A játék minden elemében jók voltak a srácok, szinte csak dicsérni tudom őket. Nagyon elégedett vagyok a mai játékkal. Ezen az úton kell mennünk tovább. Remélem, hogy ezt a játékot hosszabb távra is át tudjuk menteni. Bízom abban, hogy ezt a teljesítményt erősebb ellenfelekkel szemben is meg tudjuk ismételni, bár ma az osztrák gárda is alaposan odatette magát. A mérkőzés egyértelműen a fejlődésünket szolgálta

– fogalmazott Biegner Dániel.