Tizenegy Illés Akadémia-növendékkel a soraiban vett győztes tavaszi rajtot a Viktória FC

Tizenegy Illés Akadémia-növendékkel a soraiban vett győztes tavaszi rajtot a Viktória FC

A szombathelyiek Kiss-Lantos Hanna duplájával 2–0-ra múlták felül a Soroksár együttesét a bajnokság 13. fordulójában.

Szombat délután eldördült a startpisztoly a Viktória FC együttese számára a Simple Női Liga tavaszi idényében. A szombathelyiek a Soroksár ellen, hazai környezetben kezdték meg a pontvadászat második szakaszát. Markó Edina vezetőedző keretében ezúttal tizenegy akadémistakorú játékosunk kapott helyet. Schvirján Dóra, Csáki Eszter, Pintér Tekla, Csejtei Emília, Nagy Dorottya és Czakó Zoé a kezdő sípszó felharsanásakor a pályán volt, Hécz Zsuzsanna, Alasz Hanna, Kocsi Petra, Szabó Fanni, valamint Mesterházy Ivett pedig csereként várt bevetésre.

Az összecsapás első szakaszában talán valamivel többet birtokolták a labdát a vendégek, mezőnyfölényt tudtak kialakítani, ez azonban meddőnek bizonyult. A főként középpályán folyó játék és küzdelem mellett – ha el is tudtak jutni lövőhelyzetig a fehérmezesek –, Schvirján Dóra hatástalanította a próbálkozásokat. Az első felvonás végén aztán rögzített játékhelyzetből a hazaiak is veszélyeztettek, alig ment kapu fölé a labda. A szusszanást követően megváltozott a játék képe, a Soroksár helyzetét pedig nem könnyítette meg, hogy Tóth Ramóna kiállítása miatt tíz főre fogyatkozott. A vasiak nagy energiákat mozgósítottak a vezetés megszerzéséért – immár a csereként pályára lépő Hécz Zsuzsannával a fedélzeten –, s mint tudjuk, „szerencséje” csak annak van, aki tesz is érte: Kiss-Lantos Hanna rendkívül agilisan támadta le a vendégek kapusát, aki belebombázta a labdát, ami a kapuban kötött ki (1–0). Lüktetett a találkozó, felváltva forogtak veszélyben a kapuk, a hazaiaknál pedig Alasz Hanna is pályára lépett. Így érkeztünk el a 82. perchez, amikor aztán felkerült a pont arra a bizonyos i-re: Nagy Dorottya lövését még védeni tudta Ascher Dóra, a kipattanót azonban Kiss-Lantos Hanna értékesítette, beállítva ezzel a 2–0-s végeredményt.

A szombathelyiek tehát nagyon fontos és értékes sikerrel indították a tavaszt, jövő héten szombaton, március 8-án 15 órától pedig a Ferencváros együttesét látják vendégül.