Szegeden játszotta szezonbeli negyedik találkozóját az Illés Akadémia leány U19.
St. Mihály FC leány U19 – Illés Akadémia leány U19 1–3 (1–1)
Illés Aka. leány U19: Szilágyi – Kopfensteiner, Harmath, Schőnig – Dobos, Sági, Márkus, Doncsecz – Bihari Cs., Balla F. (Takács J., 75.), Bihari P. (Petrik, 70.). Vezetőedző: Tebeli György.
Gólszerzők: Balla F. (16., 1–1), Márkus (52., 1–2), Schőnig (86., 1–3J)
Rendkívül szűk kerettel, mindössze 12 mezőnyjátékossal utazott Csongrádba az Illés Akadémia leány U19. A meccs elején egy távoli szabadrúgásból szerzett előnyt a Szeged, aztán átvettük az irányítást és sikerült is egyenlíteni: a remek első félidőt produkáló Doncsecz Anna ment el a bal oldalon, aztán Balla Fanni egy átvétel után kirúgta a hosszú felsőt, 1–1. Fanninak még két nagy helyzete volt, ezek sajnos kimaradtak, iksszel mentünk szünetre.
A második félidő legeleje nem a mi elképzeléseink szerint alakult, most is kellett egy kis idő, míg felvettük a mérkőzés fonalát, aztán ez már gólokban is megmutatkozott. Márkus Gréta egy kavarodás utáni kipattanóból szerezte meg az előnyt számunkra: 11 méterről lőtt a kapuba (1–2), majd a gólszerzés után Gréti megmutatta magát előkészítő-szerepben is: szögletét a tökéletes ütemben érkező Schőnig Réka öt méterről fejelte a kapus feje fölött a hálóba, kialakítva a 3–1-es Illés Akadémia-sikert.
Az első tíz perc ki-ki meccsnek indult, ám ezt követően nagyon jól játszottunk és a gólon kívül három nagy lehetőségünk is volt még az első játékrészben. Bántott, hogy rosszul kezdtük a második félidőt, ránk nem jellemző módon nagyon sok eladott labdánk volt. Amint megnyugodtunk, ismét futballozni kezdtünk és a második gól után abszolút kontroll alatt tartottuk a találkozót
– nyilatkozta Tebeli György.