Miskolcon kezdte meg a bajnokságot az Illés Akadémia U14.
DVTK U14 – Illés Akadémia U14 5–1 (2–0)
Illés Aka. U14: Hende N. – Sömenek (Szabó Z., 52.), Novák B. (Dominek, 62.), Tóth D., Tóth P. – Rajos, Papp O. – Erdélyi, Molnár B. (Dávid, 56.), Lakics – Pál. Vezetőedző: Biegner Dániel.
Gólszerzők: Erdélyi (46., 2–1)
Borsodban kezdte meg az U14-es Kiemelt bajnokságot az Illés Akadémia. A műfüves találkozón fél perc alatt ziccerbe kerültünk, Pál Martin a kapufát találta el, míg a 4. percben egy eladott labda után könnyű gólt szerzett a DVTK. A 26. percben megduplázták előnyüket a miskolciak.
A második félidőt góllal kezdtük: jobb oldali támadást követően elveszítettük a labdát, ám Sömenek Bálint megdolgozott érte és visszaszerezte azt! A belső és a szélső védő közé befutó Erdélyi Brendont indította, aki nagy erővel lőtt a hálóba, a labda a kapus kezét is érintette. Sajnos innentől inkább a piros-fehérekről szólt a meccs, háromszor is betaláltak, így 5–1-re győztek.
Hosszú túrán vagyunk túl, kíváncsiak voltunk az erőviszonyokra. Jól felkészített csapattal találkoztunk. A nagy nyomás ellen próbáltunk játszani és mögéjük kerülni, mindkét gárda előtt több lehetőség adódott. Hiányzott a részünkről a stabilitás, elsősorban védekezésben. Gratulálok a hazaiaknak, megérdemelten győztek, ám ekkora különbség nem volt a két együttes között
– értékelt Biegner Dániel vezetőedző.