A mieink 2–2-es döntetlent játszottak a ZNK Medimurje Cakovec 2-3 évvel idősebbekből álló csapatával.
ZNK Medimurje Cakovec – Illés Akadémia-Viktória U17 2–2 (2–0)
Gólszerzők: Doncsecz A., Faggyas J.
U15-öseinkhez hasonlóan az Illés Akadémia U17-es lányai is csáktornyai túrával zárták a hetet, hogy összemérjék erejüket a ZNK Medimurje Cakovec együttesével. A mieink a Vasi Abigél, Kopfensteiner Szonja, Takács Míra, Lukács Korina, Harmath Ramira, Bihari Patrícia, Csanádi Kata Róza, Doncsecz Anna, Sipos-Kiss Virág, Bihari Csenge, Nagy Csenge, Palatin Dorka, Faggyas Jázmin, Dobos Emese, Kumánovich Kinga, Balla Fanni összetételű kerettel vágtak neki a mérkőzésnek. Az első tíz percben ugyan kétgólos hátrányba kerültünk egy büntetőnek és egy akciógólnak köszönhetően, a lányokat azonban nem olyan fából faragták, hogy ez megfogja őket. Sőt mi több, ezt követően a játék minden elemében felül tudtuk kerekedni a hazaiakon és jó volt nézni, ahogy játszott a csapat. Ennek aztán meg is lett a gyümölcse: a születésnapos Doncsecz Anna hibára késztette a kapust, ami szépítést ért, majd több kimaradt helyzetet követően jött Faggyas Jázmin, aki 2ؘ–2-re módosította az állást. Mint később kiderült, ez a végeredményt is jelentette. Csapatunk abszolút kitett magáért, megmutatta karakterét, ráadásul egy olyan összecsapáson, melyből kizárólag profitálhat és meríthet az elkövetkezendő erőfelmérőkre.
Nagyon hasznos, tanulságos felkészülési mérkőzést tudhatunk magunk mögött. 2-3 évvel idősebbek ellen játszottunk, ám a lányok taktikailag és fizikálisan is felül tudták múlni az ellenfelet, jó volt őket nézni. Az volt a célunk, hogy gyakoroljuk a háromvédős játékrendszert, valamint, hogy nyomás alatt tudjuk tartani a horvátokat és ne igazán tudják kihozni a labdát. Ez az első tíz percet leszámítva maximálisan sikerült. Ott kaptak egy olyan tizenegyest, amin ők maguk is meglepődtek, valamint még egy megingásunkat ki tudták használni, így aztán 2–0-ra vezettek. Ezt követően azonban teljes mértékben tudtuk rendezni a sorokat és azt kaptuk vissza a lányoktól, amit szerettünk volna. Sokat futottak, beleálltak a párharcokba és kapura veszélyesen futballoztak. Büszke vagyok a csapatra, mert mentalitásból, fegyelmezettségből, játékból is jelesre vizsgáztunk
– összegzett a horvátországi túrát követően Biró Bence vezetőedző.