Szombathelyi életpályamodell: Lurkó, Illés Akadémia, Haladás

Szombathelyi életpályamodell: Lurkó, Illés Akadémia, Haladás

Jagodics Márk családi indíttatásból 6 esztendősen kezdett el a Lurkó UFC együttesében futballozni, majd ezt követően az Illés Akadémián át vezetett az útja a Haladás NB I-es csapatáig, melyben szinte napra pontosan 19 éves korában mutatkozott be. Így aztán ha valaki, akkor ő igazán jó példája a szombathelyi életpályamodellnek.

Talán teljesen érthető az, hogy annak idején, hatéves koromban a labdarúgó édesapám vitt el focizni a Lurkóba. Még ma is emlékszem arra, hogy egy műfüves teremben voltak az edzések. Az elején ugyan kissé bátortalan voltam, de aztán sikerült jól beilleszkednem abba a társaságba, melynek például Kiskokó is tagja volt. Nagyon sok olyan baráti kapcsolat, haverság kötődött ott, ami a mai napig is él. Ha összefutunk a srácokkal, akkor nagyokat nosztalgiázunk. A Lurkót követően a Haladás utánpótlása következett, majd pedig megalakulása után az Illés Akadémiára kerültem.

Ahol a különböző statisztikák alapján egy hihetetlenül tehetséges társaság jött össze.

Ez egyértelműen igaz. Annyi tehetséges srác volt ott akkor, hogy akár két remek csapatot is kiállíthattunk volna a korosztályunkból. A teljesség igénye nélkül néhány név: Kokó, Ugrai Roli, Szakály Attila, Mursits Roli. Az ottani szakmai munkának, valamint a remek légkörnek köszönhetően nagyon sokan eljutottunk az NB I-ig. Sőt, közülünk ketten a felnőtt válogatottba is bekerültek. Az akkori infrastruktúra ugyan messze nem olyan volt, mint a mostani, de minden adott volt így is ahhoz, hogy fejlődhessünk.

Jagodics Márk, a 2010. szeptember 1-jei, Ferencváros ellen 2–0-ra megnyert találkozó lefújását követően

A korosztályodból tényleg elég sokan bemutatkozhattak az NB I-ben. Te hogyan emlékszel a debütálásodra?

Szinte napra pontosan 19 esztendős voltam akkor, amikor 2011. május 22-én Debrecenben lépett pályára élvonalbeli bajnokin a Hali. Én már jó féléve a felnőttekkel készültem, de csak a kispadig jutottam el. A találkozó 30. percében, 1–0-ás hazai vezetésnél aztán Schimmer Szabi megsérült és Aczél Zoltán engem küldött be a helyére. A jobb oldali védő posztja kicsit szokatlan volt, de így is óriási élmény volt számomra a meccs. Már csak azért is, mert végül 2–1-re mi nyertünk. Egyébként az akadémista társaim közül Farkas Márk is azon a derbin debütált az NB I-ben.

Most viszont „csak” az NB II-ben szerepel a Hali, ám ha olyan lesz a folytatás, mint ahogyan a tavasz indult, akkor hamarosan ismét az élvonalban találhatja magát a vasi zöld-fehér együttes.

Tényleg nagyon jól kezdtünk, de a lényeg az, hogy ne legyenek kiesési gondjaink és tovább tudjuk építeni a jövő csapatát. Persze csak abban az esetben, ha lesz folytatás. Viszont, ha olyan ütemben gyűjtögetjük a pontokat, mint azt eddig az idén tettük, akkor akár a 8-10. hely környékére is odaérhetünk. Szinte hihetetlen, hogy egy relatív rövid idő alatt mennyit fejlődött a társaság. Egyértelműen mi voltunk a legjobb formában, így a koronavírus-járvány miatti szünet nekünk jött a legrosszabbul. De megértjük, mivel az egészség a legfontosabb. Most egyénileg készülünk a részünkre megküldött edzéstervek alapján. Szerencsére futni engem a párom is elkísér a Parkerdőbe és otthon is segít az erősítésben. Jó hír, hogy már labdás feladatokat is kaptunk, talán hamarosan a közös munkát is lekezdhetjük, illetve folytathatjuk.

[alert icon=”” type=”general” ]

A hétszeres válogatott Jagodics Zoltán két fia, Márk és Bence is Szombathelyen nevelkedett. Márk 1992. április 10-én született és a Lurkós, Haladásos éveket követően került az Illés Akadémiára. A védekező középpályásként és belső védőként is bevethető játékos a felnőttek között 17 évesen, az NB III-as Hévíz–Haladás II. mérkőzésen mutatkozott be. A „nagy” Haliban 2010. szeptember 21-én, a Győrszemere elleni kupameccsel esett át a tűzkeresztségen. A 2011-es bajnoki debütálás utáni szezonban is egy mérkőzés jutott neki, aztán jött a 2012/2013-as bajnokság, amikoris tízszer az NB I-ben, hússzor pedig az NB II-ben szolgálta a zöld-fehéreket. Első gólját 2012. november 17-én a Haladás II.–Zalaegerszeg meccsen szerezte (2–2 lett a végeredmény). A 2013/2014-es másodosztályú bajnokságban Ajkán szerepelt, és játszotta végig a szezont, majd 2014 óta 111-szer (összesen az NB I-ben 123-szor) húzta magára a Hali mezét a magyar első osztályban. Első NB I-es találata Pápán született 2015. április 25-én (itt is 2–2 lett a vége), és első Rohonci úti gólja az MTK ellen került a kapuba 2015. augusztus 1-jén, és „természetesen” 2–2 lett a meccs eredménye.

Évek óta meghatározó játékos Szombathelyen, a Merkantil Bank Liga 2019/2020-as kiírásában 26-szor játszott a Haladásban.

[/alert]

A nyitókép forrása: [button link=”” target=”_self” color=”” bgcolor=”” size=”small” ]www.haladas.hu[/button]