Az Illés Akadémia U8 bátor és kezdeményező játékot produkált.
Ezen az őszön már a harmadik Kiemelt Bozsik-tornán szerepelt az Illés Akadémia U8. A mieink a Király SE két csapata, valamint az ETO FC Győr, a Veszprémi FC USE, a Gyirmót SE Győr, a Credobus Mosonmagyaróvár és a ZTE FC ellen szerepeltek. Négy pályán zajlottak a küzdelmek: egy-egy találkozó 15 percig tartott. Összesen nyolc meccset játszottak a zöld-fehérek, azaz 120 perc futball került a lábakba. A mieink Pákozdi Marcell, Simon Medox, Spaits Jácint, Topor Benedikt, Zsidai Vajk, Zuggó Donoven, Pasics Botond, Török Milán összeállításban játszottak.
Bátran és kezdeményezően játszottunk hét mérkőzésen keresztül. A játékunkat felépítettük: a kapusunktól kezdve, egyénileg és csapatszinten jutottunk el az ellenfél kapujáig. Védekezésünk az ellenfél térfelén jól működött, sok labdát szereztünk, amiből sok gólt szereztünk. Az utolsó mérkőzésre erőben elfogytunk és mentálisan se teljesítettünk jól. A hibákat láttam, amiket edzésen ki fogunk javítani. Összeségében hasznos és tanulságos napon vagyunk jól. Ügyesek voltak a gyerekek
– értékelt Pados József.