Szép gólokkal, kiváló mentalitással győzött az Illés Akadémia leány U10

Szép gólokkal, kiváló mentalitással győzött az Illés Akadémia leány U10

A mieink 8–5-ös sikernek örülhettek a fővárosi felkészülési mérkőzésen.

Újpest – Illés Akadémia-Viktória U10 5–8
Gólszerzők:
Biró V. (3), Kontics E. (2), Szakmeiszter D. (2), Szabó L.

U12-eseinkhez hasonlóan U10-es leányaink is Budapesten vizitáltak, hogy összemérjék erejüket az Újpest korosztályos együttesével a Bánka Kristóf Sportközpont műfüves pályáján. Csapatunk ezúttal Kontics Fanni, Kontics Emma, Koltay Luca, Biró Viktória, Fischer Adél, Szabó Lili, Szakmeiszter Dorina, Somogyi Bella összetételben utazott el a találkozóra. A két együttes gólzáporos, jó iramú mérkőzést játszott egymással, melyből remek hozzáállásunknak, mentalitásunknak és csapatmunkánknak köszönhetően végül mi jöttünk ki győztesen.

Két hasonló képességű csapat találkozott egymással. Az ellenfél azt a taktikát alkalmazta ellenünk, amivel mi is készültünk erre a találkozóra. A mérkőzés elején védekezésre kényszerültünk, a hazaiak pedig a vezetést is meg tudták szerezni. A folytatásban aztán szép lassan kijöttünk a szorításból és a magunk javára fordítottuk a találkozót. Kemény, agilis focit játszott az Újpest, de jobban bírtuk fizikálisan, s amellett, hogy a lányok minden áron győzni szerettek volna, ez jelentette a különbséget a két csapat között. Külön öröm, hogy a picik is rendkívül jól szálltak be a mérkőzésbe, valamint, hogy több poszton is tudtunk kísérletezni. Gratulálok mindenkinek, mert motiváltan, jól játszottunk, szép gólokat lőttünk, és jó volt látni, hogy a lányok mennyire izgatottan várták ezt a mérkőzést

– foglalta össze a budapesti mérkőzést Szabó Gábor edző.