Szenzációs végjáték

Szenzációs végjáték

Az utolsó öt percben három gólt szerezve, 4–1-re győzték le az Illés Akadémia Edzői a bajnokesélyes Atlantisz csapatát.

A városi kispályás bajnokság 20. fordulójában a tabella második helyén állomásozó Atlantisz Sé SE gárdája ellen lépett pályára a Horváth Kristóf – Sátori Barnabás, Horváth András, Fazekas Norbert, Szabella Olivér, Bokor Ádám, Győrffy Mátyás, valamint Bíró Bencét alkotta kerettel kiálló csapatunk. A mérkőzés alaphangját az ellenfél kapufán csattanó lövése adta meg, de aztán szép lassan átvették a kezdeményezést a mieink, akik a 22. percben jártak legközelebb a gólhoz, amikor Bokor Ádi fejese jött ki a kapufáról. Nem sokkal később Fazekas Norbi került nagy helyzetbe, de nem sikerült a hálóba juttatnia a lasztit. A 0–0-ra végződő első félidőben az Atlantisznak jóval kevesebb lehetősége adódott, mivel remekül zárt a Sátori Barnit, Horváth Bandit és Fazekas Norbit soraiban tudó védelmünk, mögöttük pedig Horváth Kristóf tette határozottan jól a dolgát.

A második játékrész elején előbb Győrffy Matyi, majd pedig Bíró Bence járt közel a vezetés megszerzéséhez, aztán a 37. percben végre megtört a jég: Fazekas Norbi labdáját Győrffy Matyi egy remek csel után lőtte a hálóba. Sajna nem sokáig örülhettünk, mivel a séiek pár minutum múlva egy jól eltalált szabadrúgásból egalizáltak. A folytatásban aztán szinte futószalagon alakították ki a ziccereket a mieink, ám egészen az 56. percig kellett várni a következő gólunkra, amit Szabella Oli éles szögből leadott lövésből szerzett meg. És ha egy bolt beindul: az 57. percben Bokor Ádi, míg az 58. minutumban a gólkirályi címet már szinte biztosan begyűjtő Szabella Oli volt újfent eredményes, így végül 4–1-re győzték le Edzőink a bajnokesélyes Atlantisz együttesét.

Az Illés Akadémia legénysége legközelebb június 15-én csütörtökön 19.30 órakor lép pályára, még pedig a Fociszak gárdája ellen.

Atlantisz Sé SE – Illés Akadémia Edzők 1–4 (0–0)
Gólszerzők:
Szabella O. (2), Győrffy M., Bokor Á.