Szarka Zoltán emléktorna

Szarka Zoltán emléktorna

Vasárnap a 2012-ben születetteké lesz a büki sportcsarnok: január 26-án kerül megrendezésre a Szarka Zoltán emléktorna. A mérkőzések 10 órakor kezdődnek, terv szerint pedig 16 óra után lesz az eredményhirdetés.

Az U8-as korosztálynak kiírt torna rendezője a Lurkó UFC. A torna nemzetközi lesz, hiszen Ausztriából és Szlovákiából is érkeznek csapatok. A nyolccsapatos küzdelemsorozatban a rendezőn kívül a bécsi Admira-Wacker, a stájer JAZ GU Süd, a pozsonyi Slovan és Magyarországról a Ferencváros, az SC Sopron, a Zalaegerszegi TE, és a Budapest Honvéd indul.

A mérkőzések 12 percig tartanak, és mindenki játszik mindenkivel. A pályán 5+1 játékos szerepel.
A Lurkó U8-as korosztálya idén már Felsőpulyán játszott egy tornán: Fider Ádám és Pados József csapata akkor a harmadik helyen végzett.

 

A torna névadója: Szarka Zoltán

A szombathelyi labdarúgás legendás alakja, a Haladás egyetlen, és Szombathely első olimpiai bajnoka.

Csornán született, első csapata a Szombathelyi Dózsa volt, innen került 1961-ben a Haladásba. Visszavonulásáig, azaz 18 esztendőn keresztül védte a zöld-fehérek kapuját. 1962 és 1979 között 245 NB I-es mérkőzésen szerepelt: a vasiak 100 éves történetében ő az első a kapusok között.

Az 1968-as mexikóvárosi olimpián tagja volt az aranyérmes csapatnak. 1975-ben Magyar Népköztársasági Kupa-ezüstérmet akasztottak a nyakába, míg az 1976/1977-es bajnokságot végigvédte, és ebben a szezonban lett a Vidék legjobbja a Haladás.

Utánpótlás- és kapusedzőként folytatta tevékenységét egészen 2015-ig. 73 éves korában, 2016. április 18-án hunyt el.