Szakmai igazgatónk előadása

Szakmai igazgatónk előadása

Az Illés Akadémia részéről Bakos Roland tartott prezentációt a Király Sportlétesítményben.

Utánpótlás-nevelő centrumunk, mint kiemelt akadémia ún. A-központként működik a magyar labdarúgás rendszerében. A Magyar Labdarúgó-szövetség által meghatározott tehetségközpont, avagy B-szintű klub Vas megyében a Király SE: a cél az, hogy segítsük egymás munkáját.

Az Illés Akadémia futballfilozófiájának ismertetése kapta a fő szerepet a prezentációmban – ez volt az egyik első lépcsőfok az együttműködés során. Az előadás során szó volt a jövőbeli közös tevékenységről: az önálló képzési-szakmai programról, az edzők fejlesztéséről, és arról, melyek az akadémiai szintre való átmenet teljesítésének feltételei. Erről a három fő területről állapodtunk meg, ezek mentem fogunk együtt dolgozni. Egész évre kialakított cselekvési terv szerint haladunk, amit egy alapos előkészítési fázis előzött meg. Szó volt arról is, hogy minden egyes feladathoz időkeretet rendelünk, így az ellenőrzés és visszacsatolás is megtörténhet – és az itt begyűjtött tapasztalatok alapján dolgozhassunk tovább. Az MLSZ stratégiájának megfelelően alakítjuk a kapcsolatainkat és működtetjük a párbeszédet. Ennek megfelelően a klubok tervszerűen, de egymástól függetlenül dolgozhatnak, hiszen a közöttünk lévő viszony tisztázott

– jelezte az előadást követően Bakos Roland.

A régiós partnerklubokkal való szakmai kapcsolattartás és a futballról való gondolkodás is szóba került a prezentáció alatt. Az egyórás előadást követően még ugyanennyi idő telt el interaktív beszélgetéssel a Király SE szakmai stábja és Bakos Roland között, ahol a fő hangsúly természetesen a képzésen volt.