Szabella Olivér ad elő a HUNESZ konferenciáján

Szabella Olivér ad elő a HUNESZ konferenciáján

Az Illés Akadémia Spirit megálmodója a Magyar Sportok Házában vesz részt a HUNESZ éves oktatási eseményén.

A Magyar E-Sport Szövetség november 17-én, a tartja meg éves oktatási konferenciáját, amelyen ott lesz Szabella Olivér, az Illés Akadémia Spirit vezetője. A nézők és hallgatók három kerekasztalbeszélgetés során is a meghívottakat között láthatják a szakembert. Az első maga a nyitóülés: a Fenntartható Szakmai Fejlődés modulon belül a Szövetségi Programok és Együttműködések című kerekasztalbeszélgetés lesz. Ez rendkívül izgalmas terület, hiszen az október-novemberi HUNESZ és Illés Akadémia közötti tárgyalások egyik gyümölcséről, az akadémiai esportoktatás, valamint a Magyar E-Sport Szövetség tanulói ösztöndíjprogramjának találkozásáról fogunk beszélni.

Ezek a hosszas háttértárgyalások a két szervezet kapcsolatának szorosabbá tételéről szóltak az utóbbi hónapokban. Többlépcsős és több eseményen keresztül ível át mindez, melynek első állomása az, hogy az ösztöndíjprogramon keresztül a HUNESZ átvállalja, az akadémia gimnáziumába járó esportolók iskolai díját, mely 50.000 Ft/fő/hónap. A következő kerekasztal beszélgetés szorosan kapcsolódik ide, hiszen a magyar e-sport utánpótlás neveléséről lesz szó, melyben az Illés Akadémia az egyik vezető szerepet tölti be az országban. Ez az utánpótlásképzés, fejlesztés, csapatépítés szekcióban kap helyet, melyben a magyar vezető piackutatócég az eNet alapítója, dr. Kis Gergely és a HUNESZ elnöke, Bíró Balázs is részt vesz

– mesélt a részletekről Szabella Olivér.

Az utolsó kerekasztal beszélgetés a szakemberképzésről fog szólni, mely már a hazai esport felnőttképzésének a kérdéskörét feszegeti, melyben több szó esik majd az Illés Akadémia esport szakosztálya és az ELTE közötti együttműködésről.

A részletes program elérhető itt: www.facebook.com/photo/?fbid=570289561764357&set=pb.100063499542332.-2207520000.