Söptei Bálint a kezdőcsapat tagja volt

Söptei Bálint a kezdőcsapat tagja volt

70 percet játszott az U17-es válogatottban az Illés Akadémia középpályása.

A Telki Kupa második játéknapján az első forduló két vesztes csapata, Izland és Magyarország válogatottja mérkőzött meg egymással az MLSZ edzőközpontjában.

Mindössze egy perc telt el a mérkőzésből, amikor egy technikai hibát követően labdát vesztettünk a saját térfelünkön, az izlandiak gyorsan kapuig vitték az akciót, és Helgi Jóhansson révén megszerezték a vezetést (1–0). A folytatásban a magyar válogatott lépett fel támadólag, inkább a vendégek térfelén zajlott a játék. A 19. percben Gólik Benjámin közeli fejese kerülte el kevéssel az izlandi kaput, majd az ellenfél veszélyeztetett egy-két gyors ellentámadással. Az első félidő lefújásáig adódott néhány lehetőségünk, a legnagyobb a 40. percben, amikor Zubor Ádám kapáslövését védte az izlandiak kapusa.

A második félidő első felében fölényben futballozott a magyar csapat, egymás után alakítottuk ki a lehetőségeket, az 57. percben Milicz Péter kapufát lőtt egy gyors akció végén. Az izlandiak kontrái veszélyesek voltak, ezért az egyenlítés, de az újabb vendégtalálat lehetősége is végig benne volt a meccsben. Söptei Bálintot a 70. percben Magyarics Erik váltotta.

A hajrában fokoztuk a nyomást, közel jártunk a gólszerzéshez, de a hatperces hosszabbítás végéig nem sikerült egyenlíteni, az izlandiak 1–-ra megnyerték a találkozót. A torna másik csütörtöki mérkőzésén az olaszok 2-0-ra nyertek Dél-Korea ellen, ezzel eldőlt, hogy a szombati játéknap eredményeitől függetlenül övék lesz a tornagyőzelem.

A magyar válogatott szombaton 11 órakor mérkőzik meg az olaszokkal Telkiben.

Forrás: www.mlsz.hu