Biztató a gyerekek hozzáállása és fejlődési íve.
Pákozdi Marcell, Spaits Jácint, Topor Benedikt, Zsidai Vajk, Zuggó Donoven, Szabó Patrik, Kovács Marcell, Horváth Ábel és Török Milán alkották az Illés Akadémia U10 keretét Csornán, ahol a bajnoki fordulóban szerepeltek Dvorschák Gábor tanítványai. A mieink a rendezők mellett a DANA Győrújfalu SE, az SC Sopron és a Pápai ELC együtteseivel mérték össze erejüket.
Összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Sok pozitívumot láttam a mérkőzéseken, és úgy gondolom, hogy a csapatban még ennél is több lehetőség van. A nehezebb összecsapásokon még nem mindig tudjuk megmutatni a valódi tudásunkat, de a fejlődés egyértelműen látható. Külön öröm, hogy támadásban sok gólt szereztünk, miközben védekezésben is sikerült előrelépnünk. A gyerekek hozzáállása és fejlődése biztató, és ha a nehezebb helyzetekben is bátrabban, nagyobb önbizalommal játszunk, akkor nagyon látványos fejlődésen megyünk majd keresztül
– mondta Dvorschák Gábor vezetőedző.