Sipos-Kiss Virág győztes meccsen szerepelt az U15-ös válogatottban

Sipos-Kiss Virág győztes meccsen szerepelt az U15-ös válogatottban

A mieink 3–0-ra múlták felül a házigazda Bulgária korosztályos nemzeti tizenegyét az UEFA Development tornáján.

Bulgáriába utazott rangos tornára a Turtóczki Sándor vezette leány U15-ös válogatott, amely az idei szezonban első ízben mérettethette meg magát nemzetközi színtéren. A mieink egy péntekig tartó viadalon vesznek részt, ahol sorrendben a bolgárokkal, az észak-írekkel, valamint a románokkal mérkőznek meg. Büszkeség, hogy az Illés Akadémia ezúttal is képviselteti magát a keretben, méghozzá Sipos-Kiss Virág jóvoltából. Palatin Dorka sajnálatos módon betegség miatt nem tarthatott az együttessel.

A lányok első találkozójukon igencsak bekezdtek. Már az első húsz percben háromgólos előnyre tett szert Bulgária ellen, amivel el is döntötték a három pont és a győzelem sorsát. Külön öröm, hogy növendékünk, Sipos-Kiss Virág nemcsak keretben volt, de pályára is lépett az összecsapáson, így győztes találkozón debütált az U15-ös nemzeti csapatban.

Turtóczki Sándor tanítványai legközelebb október 1-én, kedden lépnek pályára, méghozzá az észak-írek korosztályos legjobbjai ellen. A mérkőzésen 11 órakor indul útjára a labda.