Schmidt Gábor országosan elismert kollégáktól tanulhat

Schmidt Gábor országosan elismert kollégáktól tanulhat

Az Illés Akadémián dolgozó kapusedző UEFA Goalkeeper B-licencet szerzett.

A részleteket „Smici” mesélte el.

A tanfolyam első foglalkozása online, a Microsoft Teams alkalmazáson keresztül valósult meg. Minden egyes résztvevőnek prezentáció keretében egy személyes bemutatkozót készített el. Ennek az eddigi edzői munkásságról és a labdarúgói múltról kellett főként szólnia. Ezután következtek élőben az előadások, amelyek Telkiben és Dabason voltak. Telkiben általában kétnapos képzések voltak. Ezeken remek alkalom kínálkozott a tanfolyamon résztvevő kollégák még jobb megismerésére. Délelőtt voltak az elméleti oktatások, a délután pedig a gyakorlati foglalkozásokkal telt.

Milyen „csapat” jött össze a tanfolyamra?

Egyértelműen erős, ugyanis a csoporttársak között több egykori NB I-es kapus is volt. Csak pár nevet említenék közülük: Bíró Szabolcs, Bardi Gábor, valamint Pogacsics Krisztián.

Mennyire volt nehéz egyidőben tanulni és közben nálunk dolgozni?

Szerencsére az akadémia a kezdetektől támogatott a képzés során, úgyhogy semmilyen problémám nem volt a tanfolyamon való részvétellel. Ezt utólag is köszönöm szépen a vezetőségnek.

Most megvan az UEFA Goalkeeper B-licenc, lesz majd folytatás?

Számomra sokat jelent az, hogy el tudtam végezni ezt a tanfolyamot, mivel a bekerülés sem volt egyszerű. A jövőbeli terveim között szerepel még több, az MLSZ által indított képzésen való részvétel. Szerencsére nagyon jó helyen dolgozom, mivel olyan kapusedző kollégák vesznek körül, akik országszerte elismert szakemberek és rengeteget tudok tanulni tőlük. Emellett pedig folyamatosan segítenek a munkámban.