Egykori növendékünk, a 2021-es esztendő Magyar Aranylabdása tartott élménybeszámolót.
A 2021-es év magyar labdarúgója és Magyar Aranylabda-győztese, Schäfer András Szombathelyen pihente ki az elmúlt időszak fáradalmait. Ellátogatott az Illés Akadémiára is: a válogatott labdarúgó 2010 és 2014 között volt utánpótlás-nevelő intézményünk tanulója. Zöld-fehér mezben ebben a négy szezonban 91 találkozót játszott és 38 gólt szerzett.
A beszélgetésre teljesen megtelt az Illés Akadémia konferenciaterme jelenlegi növendékeinkkel. Rögtön a beszélgetés elején kiderült: a karácsonyt itthon töltötte a Schäfer-család, együtt lehettek és ez volt számukra a legnagyobb ajándék.
Mit kell tenni ahhoz, hogy valaki Magyar Aranylabda-győztes legyen?
A díjakat nem várja az ember – főleg nem az én játékstílusom kapcsán. Ritkán kap az én posztomon szereplő játékos bármilyen kitüntetést. Ha mérleget kell készíteni 2021-ről, akkor azt mondhatom: viszonylag magasan van a léc. Az Európa-bajnokságon való részvétel óriási dolog volt, ez az, ami plusz motivációt is ad a jövőre nézve. Örökké emlékezni fogok a németek ellen szerzett gólra. Ezek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy én kapjam ezt a megtisztelő díjat.
Kiskokó és Ugi után te vagy a harmadik válogatottja az Illés Akadémiának.
Úgy emlékszem: az edzőim és az itt dolgozók nagyon büszkék voltak rám már akkor is, amikor UP-válogatott vagy NB I-es játékos lettem – de tőlük mindig is nagy támogatást kaptam. Arra is nagyon jó szívvel gondolok, hogy én vagyok a harmadik, aki bemutatkozhatott az Illésről.
Hogyan telt az akadémiánkon töltött időszakod?
A Grundballból kerültem ide: mivel sokan a Lurkóból jöttek, nekem kevés volt az ismerős arc. A felnőtt focira kezdtek felkészíteni bennünket: az első félév nehéz volt, aztán minden nagyon jó lett. Szerettem itt lenni, ide járni, élveztem az itt töltött éveket. Ha háromkor kezdődött az edzés, mi már egy órakor itt voltunk, és rugdostunk a kapura, sőt, még az edzést után is maradtunk.
Sokan a te nyomdokodba lépnének, példakép vagy. Mit tegyenek ezek a srácok ahhoz, hogy belőlük is válogatott labdarúgó legyen?
Sokat kell tenni érte. A fej legyen rendben, ez a legfontosabb! Sokaknak azért nem sikerült – pedig nálam tehetségesebbek voltak – mert nem voltak rendben fejben. Küzdeni, hajtani és edzeni kell, no, és persze szerencse is kell mellé. Meg kell becsülni a szabadidőt is. A foci egy szakma: azok vesznek közül, akikkel egy csapatban vagyunk. A mai napig azt mondhatom: azok a legjobb haverjaim, akikkel itt és az MTK-ban fociztam együtt – sok az edzés, sok a meccs, nincsen lehetőség arra, hogy új barátságokat köthessünk.
Ráadásul a válogatottban is találkozhattak most már illésesek.
Támpontot jelent az, ha van ismerős akár az utánpótlás- vagy a felnőtt válogatottnál. Ahogy ez történt Lengyelországban is, amikor Kiss Tamással együtt lehettünk pályára. Könnyebb a beilleszkedés, könnyű a szobatárs-választás, gördülékenyebben működnek az edzések és az összetartások. Pedig én úgy voltam: nem igazán lehetett számítani arra, hogy ennyi és ilyen komoly szintű lehetőséget kapok – de fel kell készülni minden eshetőségre. A célkitűzésem a felnőtt kerettagság és a bemutatkozás volt – ezt sikerült túlteljesíteni is.
Milyen érzés egy telt házas stadionban a magyar szurkolók előtt pályára lépni?
Ez mindent jelent. Arról álmodtam, hogy valaha 20-25 ezer magyar drukker előtt játszhassak, amihez – és itt visszautalok arra, amit mondtam korábban – fejben kell rendben lenni. Én szerencsés vagyok, mert a klubcsapatom is sok nézőt vonz, a DAC-nál 7-8 ezer néző előtt játszhatunk. Mindez jó alapot jelentett a telt házas magyarországi Eb-meccsekre.
Milyen világsztárok ellen játszani?
Lehet, hogy furcsán hangzik, de én úgy éreztem, hogy emberek játszanak emberek ellen – én egyáltalán nem izgultam túl ezt a részét a dolognak.
Hogy megy a Dunaszerdahelyen?
Fekszik a szlovák liga nekünk, magyaroknak, de most nem biztos, hogy sikerül túlszárnyalni az ezüstérmünket. Örülök, hogy többen vagyunk magyarok a csapatban, alapvetően nagyon jó érzés Dunaszerdahelyen játszani és élni – mindenki magyarul beszél, olyan, mintha Magyarországon lennénk, az egy különbség, hogy euróval fizetünk az üzletekben.
Volt olyan pillanat, amikor azt mondtad: vége és abbahagyod?
Persze, több is. Az MTK-nál, amikor bemutatkozhattam, aztán egyre kevesebb lehetőséget kaptam – de (milyen szerencse?!) kiestünk, és az NB II-ben pedig folyamatosan játszottam. Aztán Olaszországban is nehéz volt, egy évig tulajdonképpen alig fociztam. Itt többször is veszekedés volt az edzésen, ha valaki eladta a labdát edzésen, tizen kiabáltak vele. Frusztráló volt nagyon.
Milyen szerepe van egy labdarúgó életében az alvásnak és az étkezésnek?
Elengedhetetlen a megfelelő minőségi-mennyiségi alvás – nekem például a napi 8 óra alvás az alap, erre állt be az életritmusom – a válogatottban vannak csapattársaim, akik 10 órát alszanak. Az étkezés pedig alkat kérdése: nekem arra van szükségem, hogy sokat egyek. 72 kg a versenysúlyom, de az Eb-n csak 65 voltam. Kétszer vacsorázom, hogy utolérjem magam. Ezt mindenkinek magának kell kialakítania.
Mi a helyzet a kikapcsolódással?
Szezon végén nem főbenjáró bűn egy-egy buli – fontos a kikapcsolódás. Aki ezt buli téren tudja megtalálni, nem probléma. Nekem sok hobbim van, teniszezem, kosarazom, keresztrejtvényt fejtek, és a kutyáimmal vagyok szívesen. A bátyám a Falco utánpótlásában kosarazott, ez volt otthon sokáig a fő sport, a PlayStation-ön a mai napig kosárlabdát játszom. Anno kosárlabda-edzésre is jártam, de aztán kiderült, hogy összetettebb sport, mint gondoltam – így nem bántam meg, hogy a focira váltottam.
Mennyire követed a szombathelyi sportéletet?
Amíg itthon játszottam, folyamatosan néztem a Haladás és az Illés Akadémia eredményeit. Most többnyire a Halit követem – Németh Szabolcs az edzőm volt, szurkolok is a zöld-fehéreknek.
Mennyire fontos, hogy egy-egy labdarúgó tudjon válaszolni a kérdésekre?
Minden megmozdulásunkat figyelik az interneten, a közösségi médiában, ha buliban vagy, vagy ha kutyát sétáltatsz. Nem kötelező szerénynek lenni, de mindig tisztelettudónak kell maradni. Önbizalomra szükség van, de nem szabad nagyképűnek lenni. Az etikai normákat pedig mindig be kell tartani: kezet fogni, az emberek szemébe nézni – nagyon fontos, hogy ezt képviseljük emberként és válogatott labdarúgóként. Fontos, hogy jó emberek vegyenek körül – akár a pályán egy-egy csapattárs, vagy akár a pályán kívül, mint a családom. Nem szabad a dolgokba beletörődni, tenni kell mindig azért, hogy jobb és jobb legyen az ember.
Milyen felelősség példaképnek lenni?
Nem szabad, hogy teher legyen – ennek is motiváló tényezőnek kell lennie.
